Először is, nem árt tisztában lenni azzal, hogy tévhit, hogy a tengeri só nátriumtartalma alacsonyabb a jódozott/asztali sóénál. A Mayo Clinic mérései szerint pont ugyanannyi van mind a kettőben. Különbség van viszont például a jódtartalmukban - értelemszerűen a tengeri sóban kevesebb a jód , mint a jódozott asztali sóban. Mivel a túl alacsony jódbevitel többek között a pajzsmirigy megnagyobbodásához vezethet, azoknak, akik tengeri sót fogyasztanak, érdemes figyelni rá, hogy valamilyen más forrásból vigyenek be jódot a szervezetükbe.
Az ásványianyag-tartalma viszont a tengeri sónak magasabb, hiszen van benne magnézium, kén és vas is, ami az asztali sóról nem mondható el. Fontos tudni, hogy ezek az ásványi anyagok csak a finomítatlan tengeri sóban vannak benne, a finomított változatnak alacsony az ásványianyag-tartalma. A legtöbb asztali sóba csomósodásgátló anyagokat is tesznek, amelyek megakadályozzák, hogy a sószemcsék kis tömbökké álljanak össze, és némelyik finomított tengeri sóba is tesznek ilyet. Szerencsére a vizsgálatok szerint ezeknek az anyagoknak teljesen biztonságos a fogyasztása.
Na, de mi a helyzet az ízükkel? Ez a szempont is fontos sóvásárlásnál. A főzés közben az ételekbe kevert sófajták között nem igazán lehet felismerni a különbséget. Ugyanakkor ha főzés után adjuk az ételhez, illetve nyers ételt sózunk, érezni lehet, hogy a tengeri só íze erősebb - sóssága viszont gyengébb. Az asztali só sóssága erősebb, így sütéshez sokan jobban szeretik ezt használni, mert hamarabb feloldódik. Különbség van a két sófajta árában is: egyes tengeri sók, mint például a Himalayan pink akár negyvenszeresébe is kerülhetnek, mint a sima asztali só.
Forrás: care2.com
