A gyümölcskúra fiaskója? (2)

Nem váltotta be a reményeket a brit kormány kisiskolások számára bevezetett napi ingyenes gyümölcs-zöldség programja.

"Nyilvánvaló volt, hogy miközben az iskolában több gyümölcsöt és zöldséget ettek a gyerekek, az otthoni fogyasztás visszaesett" - nyilatkozta Janet Cade , a leedsi egyetem professzora, a kutatás egyik irányítója.

A szakértők 2004-ben, a program induló évében mérték fel az egész évi gyümölcs és élelmiszerfogyasztást 98 észak-angliai iskolába járó 3700 gyerek esetében - közölte a BBC internetes hírszolgálata.

A tapasztalatok szerint kezdetben átlagosan fél adaggal nőtt a napi gyümölcsfogyasztás, és lassan emelkedni kezdett a gyerekek béta karotin és C-vitamin szintje. Ám hét hónapnyi fellendülés után megszűnt a javulás.

"A szülők és nevelők ahelyett, hogy támogatták volna az iskolai gyümölcs- és zöldségfogyasztást, valószínűleg kevesebb gyümölcsöt és zöldséget adtak otthon, mert azt hitték, hogy az iskolában már biztos úgyis eleget evett a gyerek" - állították a kutatók.

A brit egészségügyi minisztérium szóvivője azonban cáfolta a kutatás eredményét, és közölte, hogy a felmérés elavult adatokon nyugszik, amelyek csupán a program első terminusából származnak.

Az "iskolai gyümölcs és zöldség terv" elnevezésű kormányprogram keretében 2004-ben 42 millió fontot költöttek a négytől hétéves gyerekeknek szánt helyes táplálkozás bevezetésére, a következő két évben további 77 milliót adtak a programra. Szeptembertől bővítik a "gyümölcskúrát", és további egészséges termékekkel egészítik ki - mondta a szóvivő, aki jelezte, hogy a minisztérium hamarosan közzéteszi tapasztalatainak "sokkal átfogóbb" értékelését is.

2007-07-17 11:17

Forrás: MTI-Panoráma

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +5 °C

Északnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, így az ország északi felén döntően gyengén felhős napos idő várható, míg délen, délkeleten maradhatnak tartósan felhős körzetek is. Délnyugaton a déli órákig helyenként még eshet, ezt követően csapadék nem valószínű. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkülhet.A hőmérséklet délután 13 és 19, késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!