Meglepő dolog derült ki a sámlikról

Akár a hashajtóknál is hatékonyabb megoldást jelenthet a krónikus székrekedés kezelésében, ha egy sámlira támasztjuk a lábainkat a mellékhelyiségben ücsörögve - derítette ki egy korábbi kutatás.

Milyen természetes módszereket vethetünk be székrekedés esetén? Részletek itt.

Amennyiben a hagyományos módon, azaz a földre tett talpakkal ülünk a toaletten, akkor a végbél olyan alakot vesz fel, amely megnehezíti a széklet távozását. Ha azonban egy kis sámlira tesszük a lábainkat, a végbél kiegyenesedésével jelentős mértékben megkönnyítjük a széklet áthaladását. Az Ohio State University Wexner Medical Center kutatócsoportja szerint a sámli sokkal olcsóbb, egészségesebb és egyben hatékonyabb megoldás is azok számára, akik székrekedéssel küzdenek, mint a hashajtók vagy a beöntések. A szakemberek 52 egészséges ember bélmozgásait vizsgálták négy héten keresztül. Közülük 44 számolt be arról, hogy gyakran erőlködik székelés közben, egyharmaduknak pedig kifejezetten nehéz, néha sikertelen is volt az ürítés.

Egy új kutatás szerint a sámli hatékonyabb a székrekedés ellen, mint a hashajtó
Egy új kutatás szerint a sámli hatékonyabb a székrekedés ellen, mint a hashajtó

A kutatók több mint ezer bélmozgást jegyeztek fel a kísérlet ideje alatt - a résztvevők előbb két héten át használták, majd két héten át nem alkalmazták a sámlit. A vizsgálatok végén az alanyok több mint 70 százaléka számolt be arról, hogy a sámli használatakor gyorsabban tudtak üríteni, 90 százalékuk pedig arról, hogy kevesebbet kellett erőlködniük. A résztvevők több mint kétharmada nyilatkozott úgy a kísérlet végén, hogy továbbra is használni fogja a sámlit.

A kutatás eredményei azért is fontosak, mert bár ezek a sámlik egyre népszerűbbek napjainkban, illetve egyre több gyártó készít és reklámoz ilyen termékeket, eddig mégsem volt valódi tudományos bizonyíték rá, hogy valóban hatékonyak-e. A krónikus székrekedésnek és a folyamatos erőlködésnek hosszú távon komoly egészségügyi következményei lehetnek, így például kialakulhat aranyér vagy végbélrepedés . A sámli e problémák megelőzésére, illetve megszüntetésére kínál olcsó, egyszerű és mindenki számára elérhető megoldást.

Forrás: dailymail.co.uk

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos, száraz időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az élénk északkeleti szelet főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.