Kiderült, kinek nem kell félnie a korai haláltól

A kutatások azt mutatják, hogy azoknak a legalacsonyabb az esélyük az idő előtti elhalálozásra, akik technikailag túlsúlyosak.

A jelenlegi irányelvek szerint a 25-ösnél magasabb testtömeg-indexű emberek minősülnek túlsúlyosnak , azaz ők már olyan régióba tartoznak, ami nem tekinthető jónak az egészségre. De egy új kutatás azt mondja, hogy pár plusz kiló nem is annyira rossz, mint a szakértők eddig gondolták.

A meglepő tanulmány jelent meg a JAMA tudományos folyóiratban, amely úgy találta, hogy azok az emberek, akik egy kicsit súlyosabban, a legkevésbé valószínű, hogy fiatalon meghalnak. Dán kutatók három különböző időszakban vizsgáltak a BMI és a halálozás összefüggését több mint 120 ezer embernél.

Norvég kutatók megtalálták a molekuláris magyarázatot arra, miért olyan káros a túlsúly: olyan krónikus gyulladásokat okoz a szervezetben, melyek miatt gyakoribbá válik például a stroke és a szívroham. Részletek!

Az 1976-1978, 1991-1994 és 2003-2013 között rögzített adatokból kiderült, hogy az emberek első csoportja 23,7-es (egészséges tartományba eső) BMI-vel mutatta a legalacsonyabb halálozási kockázatot. A második csoportban volt a mortalitás rátája a legalacsonyabb, itt az embereket 24,6-os (egészséges tartomány felső határán elhelyezkedő) BMI jellemezte. De a legutolsó csoport, amelyben a BMI 27 volt (ez nagyjából a túlsúlyos tartomány közepét jelenti) volt a legalacsonyabb halál kockázata bármilyen okból.

Aki túlsúlyos tovább él?

„Összehasonlítva a túlsúlyos egyének 1970-es adatait és jelenlegi adatait a normál súlyúakéval, a túlsúlyosaknak ma alacsonyabb a halálozási arányuk, mint az úgynevezett normál súlyú egyének. Egyelőre rejtély, hogy mi az oka a változásnak” – magyarázta a tanulmány vezető szerzője, Børge G. Nordestgaard, a Koppenhágai Egyetem professzora.

Dr. Nordestgaard azonban figyelmeztet: „Eredményeinket nem szabad úgy értelmezni, mint ami arra utal, hogy most az emberek ehetnek, amennyit csak akarnak, vagy azt, hogy a normális testsúlyú egyének egyenek többet, hogy túlsúlyosak legyenek. Igaz, talán a túlsúlyos emberek nem kell annyira aggódniuk a súlyuk miatt, mint korábban.”

Forrás: health.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.