Ezért veszélyes még a kisebb pocak is

Akiknek túl sok zsírjuk halmozódott fel a testük középső tájékán, a létfontosságú szerveik körül, azoknak megnő a kockázatuk a szív- és érrendszeri betegségekre is. Mindez azokra nézve is igaz, akiknek a testtömegindexük az egészségesnek elfogadott tartományba esik - áll egy tudományos közleményben.

A kutatást az Amerikai Szív Társaság Circulation című folyóiratában publikálták , és azt foglalják össze benne , hogy a hasi zsír és az elhízás többi tényezője miként hat a szív egészségére. "A hasi zsír és a kardiológiai következmények összefüggéseit vizsgáló kutatásokból kiderül, hogy a zsigeri zsírszövet (A hasi zsírt zsigeri zsírszövetnek is nevezik) egyértelmű kockázati tényező" - jelentette ki a tanulmány szerzői közösségének vezetője, dr. Tiffany Powell-Wiley, aki a marylandi Bethesdában lévő Nemzeti Szív, Tüdő és Vér Intézet Az Elhízás és a Kardiovaszkuláris Kockázat Társadalmi Tényezői Laboratórium vezetője.

Heti legalább 150 perc testmozgás már képes csökkenteni a hasi zsír felhalmozódását. Fotó: Getty Images
Heti legalább 150 perc testmozgás már képes csökkenteni a hasi zsír felhalmozódását. Fotó: Getty Images

A szakértők azt ajánlják, hogy az orvosi viziteken a hasi mérőszámokat és a testtömeg-indexet is határozzák meg, mert még a BMI alapján egészséges testsúlyú embereknél is lehet kiemelkedő a szívbetegség kockázata. A hasi elhízás során a máj körül is zsír halmozódik fel, ez pedig gyakran okoz úgynevezett "nem alkoholos zsírmájat", és ez is növeli a szív- és érrendszeri betegség kockázatát.

Fontos adat! A hasi elhízást jellemzően a derék-testmagasság vagy a derék-csípő aránnyal szokták megállapítani. Ezek az értékek a szív- és érrendszeri halálozás kockázatát képesek a BMI-értéktől függetlenül kimutatni (a BMI vagy testtömegindex a testtömeg és a magasság arányával határozza meg az elhízás mértékét).

Világszerte hozzávetőlegesen 3 milliárd ember túlsúlyos vagy elhízott. Az elhízás, mint népbetegség, egy sor krónikus elváltozást és szív- és érrendszeri betegséget okoz világszerte - mondta dr. Powell-Wiley. Az elhízás különösen erős összefüggést mutat a szívkoszorúér-betegség és a kardiovaszkuláris betegségek miatti halálozás magas kockázatával. Ráadásul hozzájárul a magas koleszterinszint , a kettes típusú cukorbetegség, a magas vérnyomás és az alvási rendellenességek kialakulásához. Az elemzésben azt is kimutatták, hogy a BMI-értékük alapján elhízottnak számító, ám kevés hasi zsírral rendelkező embereknek alacsonyabb a szív- és érrendszeri betegségkockázatuk.

Az egészségügyi ajánlások szerint heti legalább 150 perc fizikai aktivitás megfelelően képes csökkenteni a hasi zsír felhalmozódását, ráadásul a kutatásban arra is rájöttek, hogy a fizikai aktivitás idejének a növekedésével nem nő arányosan a hasi zsírvesztés mértéke. Azt is kimutatták, hogy önmagában a testmozgás, különösen megfelelő diétával párosítva, bizonyos körülmények esetén úgy csökkenti a hasi zsír tömegét, hogy a testtömeg nem változik. Az életmódváltás miatti fogyás ráadásul javítja a vércukorszintet , a vérnyomást , a triglicerid- és a koleszterinszintet (ezeknek a tényezőknek az összessége okozza a metabolikus szindrómát). Ráadásul a hasi zsírvesztéssel járó fogyás csökkenti a gyulladásokat, javítja a véredények működését és javít a nem alkoholbetegség miatt kialakuló zsírmáj állapotán is. Az kutatásban azt is kimutatták, hogy az intenzív fogyás ráadásul még a pitvarfibrillációt (remegő, szabálytalan szívritmust) is enyhítheti. Az elhízás a pitvarfibrillációs esetek ötödéért felelős.

Ez az új kutatási jelentés összefoglalja az elhízás, különösen a hasi elhízás kezelésével foglalkozó tanulmányokat. A szakértők egyetértenek abba, hogy az elfogyasztott kalória csökkentése és az aerob testmozgás a hasi elhízás leghatásosabb ellenszere. Azt is bebizonyították, hogy a bariátriai testsúlycsökkentő műtét miatti fogyással jobban lehet csökkenteni a szívkoszorúér-betegség kockázatát, mint a műtét nélküli fogyással. Ez azért lehet, mert többet lehet fogyni a műtét segítségével, és az anyagcsere rendszerben is változásokat hoz ez a műtét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.