Daganatot és szívbetegséget is kimutat ez a vizsgálat

A mellrákszűrés, a mammográfia százezrek életét mentheti meg. Ha ezt a szűrést a szív vizsgálatára is használnák, az további sokezer életet is megmenthetne - különösebb befektetés nélkül.

Bár a szakértői ajánlások sokfélék, általában azt ajánlják, hogy a nők 40-50 éves koruk fölött legalább évente, de legfeljebb kétévente vegyenek részt mammográfiai vizsgálaton. Egy új kutatás eredményei azzal biztatják a kutatókat, hogy a szívbetegség elleni harcban is használják fel az elkészült felvételeket. Azon túl ugyanis, hogy a digitális mammográfia (ez a technológia alacsony dózisú röntgensugárral alkot képet és magas szintű számítástechnikát alkalmaz) segítségével észrevehetők azok a csomók, amelyek akár tumorok is lehetnek, feltárhatja az artériákban és a mellben lerakódott kalciumot is.

A nők hozzávetőlegesen 13 százalékának van ilyen kalciumlerakódása, amelyet mellartéria-kalcifikációnak hívnak (BAC). Az érintettek 10 százaléka a 40-es éveiben, körülbelül a fele pedig a 80-as éveiben jár.

Mammográfia mutathatja ki a szívroham, a stroke és más keringési rendszerrel kapcsolatos események kockázatát.
Mammográfia mutathatja ki a szívroham, a stroke és más keringési rendszerrel kapcsolatos események kockázatát. Fotó: iStock

Korábbi kutatások már kimutatták, hogy a BAC jelenléte jelzi a szívroham, a stroke és más keringési rendszerrel kapcsolatos események emeltszintű kockázatát. A kutatások már kezdik feltárni, hogy kapcsolat van a mellartéria és a szívkoszorúér kalcifikációja között, ez egy olyan megalapozott mérés, amely jól előrejelzi a keringési betegségek kockázatát. "A mammográfiával esélyünk van egyszerre csökkenteni a nők két vezető halálokának, a mellráknak és a szívbetegségnek a kockázatát" - mondta dr. Quan Minh Bui, a San Diego-i Kaliforniai Egyetem (UCSD) kardiológiai vezető kutatója. "Hisszük, hogy igaz az a mondás, hogy egy kép felér ezer szóval is, hiszen ahogy észrevesszük a beteg mellartériáiban a kalciumlerakódást, arra ösztönözzük a pácienseket, hogy végeztessenek további vizsgálatokat."

A kutatásban 2006 és 2016 között 278 középkorú és annál idősebb olyan nő adatait vizsgálták meg, akiknek volt mammográfiai és szívkoszorúér-vizsgálata egy éven belül.

Novemberben az Amerikai Szív Társaság éves ülésszakán dr. Bui és az UCSD kutatócsoportja bemutatta az előzetes kutatási eredményeit , amely azt vizsgálja, hogy a BAC miként jelzi előre a már meglévő vagy a jövőben kialakuló szívelégtelenséget , azt az állapotot, amikor a szív meggyengül és már nem tud elég friss vért pumpálni.

A nők csaknem egyharmadának volt BAC-je és 7 százalékának volt szívelégtelensége. Miután az adatokat összhangba hozták az életkorra, a cukorbetegségre és a magas vérnyomásra vonatkozó adatokkal - ezek a szívelégtelenség legjelentősebb kockázati tényezői - azoknak a nőknek, akiknek a mellartériájában kalciumlerakódást mutattak ki, 2,2-szer nagyobb esélye volt arra, hogy szívelégtelensége alakuljon ki. A szívelégtelenség különös kihívás elé állítja a nőket, mondta dr. Erin Michos, a baltimore-i Johns Hopkins Orvosi Intézet női keringési rendszeri betegségekkel foglalkozó vezető kutatója.

Dr. Bui kutatócsoportja további mammogrammokat vizsgál meg, amelyek olyan nőktől származnak, akiknél artériás plakkosodással összefüggő keringési betegséget diagnosztizáltak, például szívkoszorúér-betegséget. Ezek az erőfeszítések segíthetnek beindítani a jövőben olyan kutatásokat, amelyek a mellartéria kalciumlerakódását és a szív egészségi állapotát folyamatosan nyomon követik - tette hozzá a vezető kutató.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Hazánk északkeleti felén késő estig, a Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!