Veszélyes, ha rosszul tároljuk a gyógyszert

Szinte elképzelhetetlen, hogy létezzen olyan otthon, ahol ne lenne valamilyen gyógyszer: legalább fájdalomcsillapító mindenhol akad. Más családoknál, ahol kisgyermek él vagy krónikus beteg is van, ott számos más tüneti kezelésre való, illetve állandó, napi használatra felírt gyógyszer található. És egyáltalán nem mindegy, ezeket hogyan tároljuk!

Ne dobjuk el a betegtájékoztatót!

A gyógyszerek dobozában lévő betegtájékoztató nagyon fontos információkat tartalmaz - szerencsére ma már ezek elérhetőek az interneten is, például itt, a HáziPatika.com oldalán . Ennek átolvasására még akkor is szükség lehet, ha a beteg már évek óta szedi ugyanazt a gyógyszert és jól ismeri az adagolását. Egyszer talán meg kell nézni, hogy lehet-e a készítményt egy másik gyógyszerrel együtt alkalmazni, vagy hogy mi a teendő egy-egy adag elhagyása vagy véletlen túladagolása esetén. Ha nem fogy el azonnal a készítmény, akkor tanácsos a dobozát is megőrizni, hiszen azon van feltüntetve a felhasználhatóság időtartama és esetleg az orvos által javasolt adagolás is. Vannak olyan gyógyszerek, amelyeknél nemcsak a lejárati idő, hanem a felbontás időpontja is számít, ezeknél rá kell írni ezt a dátumot.

Utána kell nézni például, lehet-e a készítményt egy másik gyógyszerrel együtt alkalmazni, vagy hogy mi a teendő egy-egy adag elhagyása vagy a gyógyszer véletlen túladagolása esetén.
Néha később is kellhet a használati utasítás, tartsuk meg! Kép: GettyImages

Fontos tudnivaló, hogy a gyógyszerek csomagolásán szereplő szavatossági idő csak akkor érvényes, ha betartjuk a helyes tárolás szabályait.

Tárolási módok

A különböző gyógyszereknek más és más lehet a helyes tárolási módja, ez mindig szerepel a betegtájékoztatóban. A legtöbb gyógyszernél "száraz, hűvös, fénytől védett helyen" való tárolást írnak elő. Ez praktikusan lehet például az éléskamra polcán tartott, jól záródó doboz. Sokan tartják a gyógyszereket a konyhában vagy a fürdőszobában, de ez azért nem helyes, mert ezekben a helyiségekben a legmagasabb a páratartalom és általában ezek a legmelegebbek is.

Szívkárosító is lehet! A nagy adagban beszedett gyógyszerek némelyike izgatottságot, álmosságot vagy hallucinációt okozhat, míg mások a szívet károsíthatják. A túlzott mértékű gyógyszerbevitel különféle szívműködési zavarokat idézhet elő, ilyen a csökkent vagy fokozott, de mindenekelőtt a szabálytalan ritmus , ami súlyos következményekkel járhat. Előfordulhatnak légzési rendellenességek is, pl. a légzési mozdulatsor kivitelezésének nehézsége és a lélegzetvétel gyakoriságának szélsőséges ingadozása.

Ha az adott gyógyszer hűtést nem igényel, akkor a 15-25 Celsius fok, vagyis a normál szobahőmérséklet felel meg a tárolásukra. A hűvös helyen tárolandók 5-15 fokos hőmérsékletet igényelnek, azokat pedig, amelyeket hűteni kell, a hűtőszekrény 2-8 fok közötti hőmérsékletén kell tartani. A hűtőben is ajánlatos egy nedvességtől, fénytől zárt műanyag dobozban tartani a gyógyszereket, és lehetőleg ne az ajtóban, mert a nyitogatás miatt ott ingadozik leginkább a hőmérséklet. Arra figyeljünk, hogy fagyasztóba ne tegyünk gyógyszert, illetve a hűtő azon részébe, ahol a túlhűtés miatt jegesedhet - az ugyanis tönkreteheti a hatóanyagot!

Veszélyben a gyerekek!

A színes drazsék, kapszulák, gyöngyszerű készítmények, a parányi adagolókanalak stb. nagyon vonzóak a kisgyermekek számára, így sajnálatosan gyakoriak a gyógyszermérgezéses gyermekbalesetek. A gyógyszereket a gyermekek által el nem érhető helyen kell tartani, még azokban a háztartásokban is, ahová csak vendégként jön gyerek! Nem egyszer fordult már elő, hogy a látogatóba érkezett unoka megkóstolta a nagyi gyógyszereit, életveszélyes mérgezést szenvedve el. A szívbetegek digitálisz-készítményei például nagyon veszélyesek, hiszen még a felnőtt beteg számára is gondosan körülhatárolt az adagolásuk, a kicsik szervezetében pedig azonnali mérgezést, nehezen kontrollálható szívritmuszavart, olykor szívmegállást okozhatnak. Hasonlóan kiszámíthatatlan a hatásuk a vérnyomáscsökkentőknek és a nyugtatóknak, altatóknak is a gyermek szervezetére.

Ha el/megromlott

A lejárt szavatosságú, vagy a nem megfelelően tárolt gyógyszerek elromolhatnak, vagyis megváltozhat a küllemük, például a cseppek, oldatok zavarossá, opálossá válnak, az aljukon kicsapódott üledék jelenhet meg, a tabletták felpuhulnak, foltossá válnak vagy megsárgulnak, barnulnak, a kapszulák megsérülhetnek, elengedve a beltartalmukat, a kúpok felszínén kristályos réteg jelenhet meg, a krémek folyóssá, avas szagúvá, túrós állagúvá válhatnak. Előfordul azonban olyan is, hogy szemmel nem látható a minőségromlás, mégis, a készítmény hatékonysága nem megfelelő, vagy például egy krém bőrirritációt okoz. Ezért nagyon fontos, hogy a lejárati időn túl lévő gyógyszereket már ne használják fel.

Szemétbe dobni, lefolyóba önteni ezeket azonban nagyon veszélyes a környezetre, ezért a szakemberek arra kérik a felhasználókat, hogy a lejárt szavatosságú gyógyszereket vigyék el bármelyik gyógyszertárba, ahol az országos begyűjtő hálózat segítségével összegyűjtik ezeket, és a veszélyes anyagokat megillető gondossággal semmisítik meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!