Hazudhat a vérnyomásmérő, ha az orvos kezeli

A vérnyomásméréskor az orvos jelenléte beindítja a "harcolj vagy fuss" reakciót, és ez befolyásolhatja az értékeket - vélik a kutatók, akik ezt a folyamatot az idegek aktivitásának mérésével vizsgálták.

A "fehérköpeny-hatás" vagy fehérköpeny-szindróma az a jelenség, amikor az illető vérnyomása megemelkedik, amikor az orvos végzi a mérést - ezt már évtizedek óta jól ismerjük, a magas vérnyomású embereknek hozzávetőlegesen az egyharmadánál fordul elő. Az Amerikai Szív Társaság Hypertension című folyóiratában publikáltak olasz kutatók augusztus elején egy kis kutatást, amelyben a jelenség gyökerét úgy vizsgálták, hogy orvos jelenlétében és nélküle is megmérték az alanyok vérnyomását , szívritmusát, valamint a bőrben és az izmokban lévő idegek működését.

A kutatók drasztikus csökkenést tapasztaltak a szervezet vészreakciójában, amikor az orvos nem volt jelen - mondta a tanulmány társszerzője, dr. Guido Grassi, az olaszországi Milano-Bicocca Egyetem belgyógyász professzora. A vérnyomás és a szívritmus emelkedése a szervezet vészreakciójának a része - fejtette ki dr. Meena Madhur, az amerikai Tennessee államban lévő nashville-i Vanderbilt Egyetem docense. "Ha a vadonban vagyunk, és egy medve csörtet utánunk, akkor arra van szükségünk, hogy a bőrünk alatt lévő véredények összehúzódjanak, és az izmokban lévők pedig kitáguljanak, így több vér jut ezekhez a szerveinkhez, és ennek köszönhetően gyorsabban tudunk futni" - magyarázta a jelenség hátterét dr. Madhur, aki egyben a Vanderbilt Járványtani és Immunológiai Intézet társigazgatója, és a jelenlegi kutatásnak nem volt a részese.

Orvos jelenlétében a vérnyomás és a pulzus értéke is megemelkedett.
Orvos jelenlétében a vérnyomás és a pulzus értéke is megemelkedett. Kép: GettyImages

A szívünk is lassabban ver orvos nélkül

A vizsgálatban 18 fő vett részt - köztük 14 férfi -, akiknek enyhén vagy közepesen magas, de kezeletlen vérnyomása volt. Mindegyik páciensnek laboratóriumban, elektródával vizsgálták a bőrben és az izmokban zajló idegi aktivitást. Az értékeket kétszer olvasták le: egyszer orvos jelenlétében, egyszer pedig nélküle. Az orvos jelenlétében a vérnyomás és a pulzus értéke is megemelkedett, valamint a bőrben és az izmokban lévő idegpályák olyan aktivitást mutattak, ami tipikusan jellemző a "harcolj vagy fuss" reakcióra. Ezzel szemben, amikor az értékeket orvos jelenléte nélkül mérték meg, a keringési rendszerre és az idegrendszerre vonatkozó értékek is szembeötlően eltértek - írták a kutatók. A "harcolj vagy fuss" reakcióra utaló adatok teljesen hiányoztak.

Amikor a páciensek egyedül voltak a mérés során, a csúcs szisztolés érték (a vérnyomás első, magasabb számadata, ami a szívdobbanáskor az artéria falára nehezedő nyomás értékét méri) átlagosan 14 ponttal volt alacsonyabb ahhoz képest, amikor az orvos is jelen volt. Az egyedüllétkor a szívritmus is körülbelül 11 szívdobbanás per perccel volt alacsonyabb.

Ez volt az első olyan kutatás, amely dokumentálta a szimpatikus idegrendszer változásait akkor, amikor az orvos felügyeli a vérnyomásmérést - írták a kutatók. A szimpatikus idegrendszer szabályozza a "harcolj vagy fuss" reakciót. A kutatási eredmények kiemelik, hogy milyen összetett folyamat eredménye a vérnyomásérték, és hogy milyen nagy mértékben befolyásolják az idegrendszer működése miatti akaratlan reakciók - mondta dr. Grassi. "Az orvos jelenléte nélküli vérnyomásmérés sokkal jobban reprezentálja a páciens valós vérnyomását" - jegyezte meg.

Az otthoni mérések pontosabbak

Bár a fehérköpeny-reakció egyáltalán nem új, de dr. Madhur szerint ezek az eredmények még inkább nyilvánvalóvá teszik azt a tényt, hogy még jobban oda kell figyelnünk a klinikai körülmények között végzett vérnyomásmérés módszerére. "Mindig azt mondom a betegeimnek, hogy sosem bízhatunk meg egyetlen, hivatalosan, klinikai környezetben elvégzett vérnyomásmérésben, mert ez csak egyetlen időpillanatot rögzít" - fogalmazott. Az Amerikai Orvos Társaság és az Amerikai Szív Társaság tavaly kiadott egy közös közleményt, amelyben minél inkább az otthoni vérnyomásmérést javasolják.

Ön is ellenőriztetheti értékeit Ebben az évben a Magyar Kardiológusok Társasága a Testnevelési Egyetemmel közösen szervezi meg a Szívünk Napját szeptember 26-án, vasárnap . Szűrővizsgálatokat is végeznek: a vérnyomásmérés mellett a vérzsír-, a koleszterin- és a vércukorszintet is megmérettethetik az érdeklődők, de lesz érszűkület- és EKG-vizsgálat, továbbá idén speciális érultrahangszűrésre is lesz lehetőség.

A kutatók szerint a vizsgálat összetettsége miatt volt ilyen kicsi a kutatás. Azt is hozzátették, hogy nyomonkövetéses vizsgálattal kellene tanulmányozni a magas vérnyomás gyógyszeres kezelésének hatását, és erre azért lenne szükség, mert ezek a gyógyszerek befolyásolhatják a "harcolj vagy fuss" reakciót - mondta dr. Madhur. Azt is hozzátette, hogy több nőnek kellene részt vennie a vizsgálatokban, hogy jobban lássuk a nemi különbségeket. Arra is kíváncsi lenne dr. Madhur, hogy akik ilyen reakciót mutatnak orvosok jelenlétében, azok vajon ápolók és más egészségügyi személyzet jelenlétében is hasonlóan reagálnak-e. Dr. Grassi szerint azonban korábbi kutatásokban már feltárták, hogy a fehérköpeny-hatás kevésbé érvényesül, ha ápolók mérik a vérnyomást.

Így mérjük meg otthon a vérnyomásunkat

Otthon úgy kell precízen vérnyomást mérni, hogy nyugodtan, egyenes, megtámasztott háttal kell ülnünk, a lábunknak a talajon kell lennie, és legalább pár percet kell várnunk, mielőtt elvégezzük a mérést - mondta dr. Madhur. Naponta többször kell mérnünk egy héten keresztül, mindig hasonló napszakokban, és a feljegyzett adatokból álló naplót el kell vinnünk az orvosi vizsgálatra. A kezelés megtervezéséhez ezeket az otthon mért értékeket kell alapul venni - véli a szértő. "Ha pedig mégis hivatalos, klinikai körülmények közt mérünk vérnyomást, akkor azt úgy kell elvégezni, hogy az orvos ne legyen bent a vizsgálószobában a méréskor" - fűzte hozzá-

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.