Psziché
Alrovatok
"Nem akartam a menyem nyakába varrni magam"
Az idősotthonok össztársadalmi megítélése nagyot változott az utóbbi időben. Míg korábban valamiféle "szükséges rosszként" gondoltak rá az emberek, addig ma már érezhetően kevesebb a negatív előítélet - mert egyre több a minőségi szolgáltatást nyújtó otthon.
Valódi megoldást hoz a próbaválás
Aligha titok, hogy nem minden párkapcsolat alakul a tündérmesék forgatókönyve szerint, így bizony előfordul, hogy egy-egy házasság nem tart holtomiglan, holtodiglan. Nem mindig szükséges azonban, hogy a krízishelyzetek végső elváláshoz vezessenek. A próbaválás intézménye egyebek mellett ebben is segítséget nyújthat. A témáról Gyetvai Viktória párkapcsolati szakértővel beszélgettünk.
15 tanács a jó párkapcsolatért
Akár sorozatokból tanuljuk meg az élet nagy dolgait, akár kisebb-nagyobb párkapcsolatokból, azt így is, úgy is tudhatjuk, hogy minden kapcsolat problémás. A kapcsolatba időt, energiát és munkát kell fektetni, hogy jól működjön és igenis minden egyes tett, szó és gondolat számít. Az alábbiakban párkapcsolati tanácsadók és pszichológusok tanácsait adjuk közre.
Napos idő várható szétterülő gomolyfelhőkkel, emellett északkelet felől vastagabb felhőzet érkezik. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik.Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.