Psziché
Szex
Sikeresebbek, akik sokat szexelnek
Korábban az Oregon Állami Egyetem a Journal of Management szaklapban tette közzé annak a kutatásnak az eredményeit, amelyben 159 kapcsolatban illetve házasságban lévő ember szexuális szokásait vizsgálták. A kutatásban részt vevők két héten át minden nap beszámoltak a szakembereknek a nemi életükről illetve a hangulatukról.
Tévhitek és tények a szexuális zaklatásról
A szexuális zaklatásról szóló tévhitek gyakran olyan mélyen beépülnek, hogy maguk az elkövetők és az elszenvedők is osztják azokat. A tévhiteket cáfoló tények hozzásegíthetnek mindenkit ahhoz, hogy felszámolja a szexuális zaklatást a saját környeztében.
A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedik, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.