Testalkatunktól függ a szexuális életünk

A szexuális életünk számos dologtól függ, így például a partnerünktől vagy éppen a korábbi tapasztalatoktól. De a tudomány itt is talált néhány olyan tényezőt, amit nehéz befolyásolni: ilyen a testalkatunk.

A testalkat és a szexuális élet közötti összefüggésekről szóló tudományos eredményeket a Nerve.com foglalta össze.

Így például kiderült, hogy azok a férfiak, akik a kis melleket szeretik, olyan partnert keresnek, aki hajlamosabb alárendelni magát. Ezek a férfiak pénzügyileg biztos lábon állnak és kevésbé érdekli őket az apaság, illetve kevésbé szexisták, mint azok, akik a nagy melleket kedvelik. A nagy mellek egyébként a férfiakat az anyaságra emlékeztetik.

A hosszú lábak - bármelyik nemről is van szó - lenyűgözik a másikat. Egy lengyel egyetem kutatói felmérték, hogy a legattraktívabbak azok az emberek, akiknek a lába 5 százalékkal hosszabb az átlagosnál. Ugyanakkor a túl hosszú lábak megintcsak nem vonzóak. Akinek már 15 százalékkal volt hosszabb a lába, azt már nem találták attraktívnak.

Akiket nagyobb valószínűséggel csalnak meg

Az a férfi, akinek a nemi szerve nagy, elvileg nem kéne, hogy panaszkodjon. Azonban a PLOSOne tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint ezeket a férfiakat valószínűbb, hogy megcsalják a feleségük. Ennek oka időnként az lehet, hogy a nagyobb pénisz több fájdalmat okoz szex közben, ezért a nők félrelépnek.

Az Archives of Sexual Behavior című szaklap szerint a mellszőrzet nélküli férfiak vonzóbbak a nők számára. Egy másik tanulmány szerint - amelyet a brit Telegraph is idéz - a férfiak számára fontosabb, hogy a nőnek "homokóra-alakja" legyen, mint hogy mekkorák a mellei vagy milyen szép az arca.

A hosszú láb mindenkinek vonzó. A többi alkati jellemző között megoszlik a vonzalom

A hosszú láb mindenkinek vonzó. A többi alkati jellemző között megoszlik a vonzalom Az ideális számukra a derék és a csípő közötti 0,7-es arány, vagyis hogy a derékméret a csípőméret 70 százaléka legyen. Ennek valószínűleg az lehet a magyarázata, hogy a termékenységet leginkább az ilyen típusú nőknél feltételezik/észlelik a heteroszexuális férfiak. A Leedsi Egyetem kutatói szerint pedig azoknak a nőknek, akiknek nagyobb a csípőjük, több az egyéjszakás kalandjuk, sőt, több a szexuális partnerük és az alkalmi kapcsolatuk is.

Az ujjak hosszúsága is számít

Annak a férfinek, akinek a mutatóujja rövidebb, mint a gyűrűsujja, valószínűleg nagyobb a nemi szerve - ez az első olvasásra hihetetlennek tűnő összefüggés tudományos tanulmányból származik. 144 koreai férfit egy urológus vizsgált meg. Pontosabban kettő, hogy a férfiak figyelmét ne hívják fel az ujj- és a péniszméretek levételekor az esetleges összefüggésekre, és így ne okozzanak zavart bennük. A kutatás urológiai műtétre váró férfiak körében zajlott a Time magazin 2011-es cikke szerint.

Az összefüggésnek élettani alapja is van. Dr. Tae Beom Kim, a koreai Gachon Egyetem munkatársa megállapította, hogy valószínűleg a hormonszabályozás játszik közre a két egymástól függetlennek tűnő jelenség között. Az ösztrogén és a tesztoszteron, a két nemi hormon hatásáról van szó, méghozzá az anyaméhben. A magas tesztoszteronszint alacsonyabb mutatóujj-gyűrűsujj-arányhoz vezet, ami "férfiasabb" dolog tehát. A nők mutatóujja ugyanolyan hosszú, mint a gyűrűsujjuk vagy még hosszabb.

Ugyanakkor a leszbikusoknál kimutatták, hogy "férfiasabbak" az arányaik. A férfiakon belül "igazán férfias" arányok a melegeknél fordulnak elő: összehasonlítva nekik relatíve a legrövidebb a mutatóujjuk, de ez a kutatási eredmény a BBC szerint azokra a homoszexuális férfiakra vonatkozott, akiknek több idősebb bátyjuk van.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
egészséges italok
Ezek az italok védik a vesét: így kellene indítani a reggelt a dietetikus szerint
a rák tünetei
Az első tünet már áttétet jelezhet – Sokáig rejtőzhet az egyre gyakoribbá váló rák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.