Nevetséges tévhitek a szexről

Vannak olyan szexszel kapcsolatos mítoszok, amelyek generációról generációra öröklődnek, és hiába szólalnak fel ellenük a szakértők, nagyon nehezen kopnak ki a köztudatból. Az alábbiakban ezekből válogattunk.

A szex megnöveli a szívroham kockázatát

A korábban szívrohamot átélt betegek gyakran aggódnak amiatt, hogy a szexuális együttlétek veszélyt jelenthetnek egészségükre. A Journal of the American College of Cardiology című szaklapban nemrég közölt tanulmány szerint azonban nincs ok félelemre: a kutatók 30-70 év közötti szívbetegeket figyeltek meg, és arra jutottak, hogy a szexuális aktivitás nem jelent kockázati tényezőt egy újabb szívrohamra.

Vannak tévhitek, amelyek nehezen kopnak ki a köztudatból
Vannak tévhitek, amelyek nehezen kopnak ki a köztudatból

A szex utáni fejenállás növeli a terhesség esélyét

Tény, hogy ha szex után még fekve maradunk kicsit, akkor növelhetjük a teherbeesés esélyét, ám fejen állni egyáltalán nem szükséges. A British Medical Journalban 2009-ben közzétett tanulmányból kiderül, hogy azoknál a mesterségesen megtermékenyített nőknél, akik a procedúra után még 15 percig fekve maradtak, 50 százalékkal nőtt a sikeres megtermékenyítés esélye. Dr. Gabrielle Downey szülész-nőgyógyász szerint ez módszer szex után is hasznos lehet.

"Az is segítheti a spermiumok útját, ha fekvés közben alápárnázzák a medencéjüket, ám fejen állni egyáltalán nem kell" - nyilatkozta.

Szextippek a biztos teherbeesésért A statisztikák szerint minden nyolcadik párnak problémája van a fogantatással, a meddőség mögött pedig többféle okok is húzódhatnak: okozhatja genetikai vagy környezeti hatás, átmeneti hormonzavar - de a nem megfelelő időzítés is. Részletekért kattintson !

Menstruáció alatt nem lehet teherbe esni

Sokan máig úgy hiszik, hogy a menstruáció alatt nem lehetséges teherbe esni. Pedig az igazság az, hogy ha védekezés nélkül szexelünk, akkor bizony teherbe lehet esni ilyenkor is. Ha a spermiumok bekerülnek a hüvelybe, ott akár öt napig is életben tudnak maradni, túl tudják élni a menstruáció időszakát, ezt követően pedig megtermékenyíteni a petesejtet, de olyan is előfordulhat, hogy már a menstruáció közben megtörténik a megtermékenyítés .

A fejfájás jó kifogás, ha nem akarunk szexelni

Kutatások szerint a női orgazmus segíthet csökkenteni a fejfájásos panaszokat. Orgazmus közben ugyanis endorfin hormon szabadul fel a szervezetünkben, amely természetes fájdalomcsillapítóként funkcionál és csökkentheti vagy akár meg is szüntetheti a fejfájást.

Egyébként teljesen normális, ha valakinek éppen nincs kedve szexelni, ám értelmetlen kifogások helyett jobb, ha őszinték vagyunk partnerünkkel.

A szex és az orgazmus koraszülést okozhat

Elméletileg a szex valóban beindíthatja a szülést, ám ehhez a méhnyaknak is készen kell állnia. És bár a spermiumok tartalmaznak egy prosztaglandin nevű hormont, amely hatására a méhnyak rövidülni kezdhet és stimulálhatja az összehúzódásokat is, ennek csak akkor van reális esélye, ha a szülés időpontja már egyébként is nagyon közel van. Egy 20 hetes terhességnél tehát, amikor a méhnyak még egyáltalán nem készült fel, a szex semmit nem fog beindítani. (Természetesen lehetnek olyan helyzetek, főleg veszélyeztetett terhesség esetén, amikor az orvosok a szex kerülését ajánlják a kismamának.)

Forrás: Daily Mail

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.