A legtöbb nő az utolsó menstruációja előtt 4-5 évvel elkezdi megtapasztalni a menopauza kellemetlen tüneteit, amelyek átlagosan 4 éven át megmaradnak az utolsó vérzés után is (ezt posztmenopauzás időszaknak hívják). Vannak, akiknél elviselhetőek a tünetek, a kevésbé "szerencséseket" azonban akár 10 évig is gyötörhetik a klimaxos panaszok, és tízből egy nő az utolsó menstruációját követően még 12 évig küzd a tünetekkel.
Az, hogy kinél és mikor kezdődik a menopauza, több tényezőtől is függ. Elsődlegesen közrejátszik a genetika, ha például a családban a nőknél már a 40-es éveik elején elmaradt a menstruáció, akkor nagy valószínűséggel nálunk is ez történik majd. Fontos szerepe van a petefészkek általános egészségi állapotának, a hormontartalmú készítményeknek, sőt akár egyéb társult betegségeknek, a táplálkozásnak és a mozgásnak is.
Ne legyen tabu
A menopauza idején a nők átlagosan 51 évesek, de ha figyelembe vesszük, hogy a tünetek már korábban kezdődnek, akkor nyugodtan kijelenthető, hogy a Föld lakosságának felét adó hölgyek majd ötöde most is éppen valamilyen kínzó klimaxos panasszal küzd.
Nem csoda hát, ha egyre nagyobb az igény, hogy amit még nagyanyáink összeszorított foggal tűrtek, mondván, ez az élet rendje, arra a mai változókorúak enyhítést találjanak. Feloldják a menopauza, de főként az azt kísérő panaszok körüli tabukat, hogy mind szélesebb körben ismertessék meg a nőkkel, hogy igenis léteznek megoldások, érdemes tehát ezeket keresni. Különösen azért, mert egyes tünetek, mint például a hüvelyatrófia, komoly, akár állandósuló problémát is okozhat, ha nem kezelik megfelelően.
Mi történik a testünkkel?
Ahhoz, hogy megértsük a folyamatot, születésünk pillanatáig kell visszanyúlnunk. A nők ugyanis úgy látják meg a napvilágot, hogy petefészkeikben már ott van az összes petesejtjük . Az agyalapi mirigy irányításának köszönhetően azonban csak 11-12 éves korban kezdődik meg a petefészkek nemihormon-termelése. A női nemi hormonok közül a tüszőérést serkentő FSH (follikulus stimuláló hormon), a sárgatest-képződést ösztönző LH (luteinizáló hormon), valamint a petefészek-hormonok, az ösztrogén és a progeszteron a legfontosabbak, hiszen ezek szabályozzák a menstruációs ciklust. Negyven felett azonban ezek mennyisége elkezd megváltozni. A petefészkek lassan kimerülnek: csökken a petesejtek és a körülöttük lévő tüszősejtek száma is, melyek a fogantatáshoz nélkülözhetetlen ösztrogént és progeszteront termelik.
A ciklus során amúgy is ingadozó női nemihormon-szintek ilyenkor végképp kilengésbe kezdenek, és ehhez társul, hogy a nők szervezetében természetesen jelen lévő tesztoszteron szintje is csökkenni kezd, ez a kombináció pedig elindítja a klimaxhoz vezető változásokat. Ennek során testünk veszít izomtömegéből, csontsűrűségéből, de megcsappan a nemi vágy is (ennek a tesztoszteronszint-csökkenés az oka), és ezzel egyidejűleg mind gyakrabban tapasztalhatunk hüvelyszárazságot, és a legtöbb nőnek emellett hangulatingadozásokkal, hőhullámokkal is meg kell küzdenie.
Hüvelyszárazság és hüvelyi atrófia
A hüvelyi atrófia olyan állapot, melynek során a hüvelyt bélelő, hormonális hatásokra érzékeny hám az ösztrogén-termelés csökkenésének következtében sorvadásnak indul, elvékonyodik. A hámsorvadással járó kellemetlen panaszokat szinte minden második nő megtapasztalja, de csak töredékük kér segítséget, vagy keres megoldást a problémára. Pedig az elvékonyodott, kiszáradt hüvelyfal könnyen berepedezhet, megsérülhet, így fogékonyabbá válik a különböző fertőzésekre, például a bakteriális vaginózisra, melynek szövődményeként kismedence-gyulladás, hólyaghurut is kialakulhat.
Ráadásul a hüvelyatrófiában szenvedő nők majd mindegyike arról számolt be, hogy a szexuális aktus sokszor fájdalmas, emiatt - meg az amúgy is csökkenő nemi vágyuk miatt - pedig sok feszültség jelentkezik a partnerkapcsolatban.
Milyen megoldások vannak?
A hüvelyszárazság és az atrófia egyéb tüneteinek enyhítésére azonban több megoldás is lehetséges. Mivel - mint említettük - az állapot kialakulásának hátterében a csökkenő ösztrogénszint áll, így kézenfekvő megoldás lehet a hormonterápia. Ennek, vagy bármilyen más hormonális terápiának a megkezdése előtt azonban pontos diagnózisra van szükség.
Arra ugyan nincs semmilyen teszt, hogy megállapítsák, mennyire vékonyodott el vagy mennyit vesztett a feszességéből a hüvely nyálkahártyája, ám kikérdezéssel és fizikai vizsgálattal - utóbbi során kizárják az egyéb, hasonló tüneteket okozó fertőzések lehetőségét - biztonsággal megállapítható, hogy hüvelyatrófiával van-e dolgunk vagy sem.
Ha tehát bizonyítást nyert az állapot, akkor lehet szó hormonterápia alkalmazásáról, melyhez azért még jó néhány kritériumnak teljesülnie kell. Ennek során a szervezetben csökkenő hormonokat pótolják, mint például az ösztrogént . Ez nemcsak a hüvelyszárazságon segít hatékonyan, de a hőhullámokon, alvás- és memóriazavarokon is, sőt, a kezelés pozitívumaként említhetjük a haj és a körmök ismételt megerősödését is.
Fontos azonban kiemelni, hogy a hormonterápia korántsem kockázatmentes. Hosszú távú kutatások bizonyították ugyanis, hogy a kombinált (ösztrogén-progeszteron) terápiában részesült nőknél az infarktus, a stroke és a mellrák kockázata is megnőtt azokéhoz képest, akiknél nem alkalmaztak semmilyen hormonpótló kezelést.
Hormonmentesen is lehet
Aki ódzkodik a hormonoktól, az jobb, ha a helyileg alkalmazandó hormontartalmú hüvelykrémeket is kerüli, ezekről ugyanis számos kutatás bizonyította már, hogy a bennük lévő ösztrogén bejut a szervezetbe, így hasonlóan növelheti a mellrák kialakulásának kockázatát, mint a hagyományos hormonterápia. Az ő számukra természetesen elérhetők különböző hormonmentes lehetőségek, úgy, mint a szexuális aktust könnyítő síkosítók, vagy az ezeknél hatékonyabb és tartósabb eredményt kínáló hormonmentes krémek és hüvelykúpok, amelyek nemcsak enyhítik az atrófiához társuló tüneteket, köztük a hüvelyszárazságot, hanem regenerálják is a hüvelyhámot, így csökkentve a bakteriális fertőzések lehetőségét is.
