Kiderült, melyik a női test legérzékenyebb pontja

Érintésre a nyak, nyomás alatt pedig a csikló és a mellbimbó a legérzékenyebb testrész - derül ki a kanadai Université du Québec á Montréal kutatócsoport egyik korábbi kutatásából, amelynek során 18 és 35 év közötti, egészséges nők reakcióit vették górcső alá.

A test mindent elárul

A kutatásban részt vevő nőknek egy vizsgálóasztalon kellett feküdniük, miközben a szakemberek - orvosi eszközök segítségével - a különböző testrészeiket ingerelték többféle módon, legalább 1,5 másodpercen keresztül. Az önkéntesek szemeit bekötötték a vizsgálat előtt, így csupán az érzékeikre hagyatkoztak. Később értékelniük kellett, melyik inger milyen reakciót váltott ki belőlük.

Szex, kutatás, ingerlés, csikló, izgatás,
A résztvevő nők testrészeit ingerelték és figyelték reakcióikat

Melyik női porcika a legérzékenyebb?

Kiderült, hogy enyhe érintésre a nyak, a belső kar, és a vagina végbélnyíláshoz leginkább közel eső része reagál a legintenzívebben. Ha nyomásról van szó, a csikló és a mellbimbó a legérzékenyebb, és az alhas, valamint a mell oldalsó része a legkevésbé az. A vibráló mozgás pedig a csiklóra és a mellbimbóra hat a leginkább az összes testrész közül.

A mell mérete , a testtömegindex , a hormonális fogamzásgátlók használata, a menstruációs ciklus és a szexuális orientáció a jelek szerint semmilyen hatással nem volt az eredményekre. A kutatócsoport szerint a női test reakcióinak megértése nem csupán a női orgazmust segíti elő , de a mellnagyobbító műtétek és a nemkorrekciós operációk sikeréhez is nagy mértékben hozzájárulhat.

A szakemberek szerint még több hasonló vizsgálatra volna szükség ahhoz, hogy többet tudjunk meg a női szexualitás - és a különféle szexuális zavarok - hátteréről.

Az orgazmus váratlan mellékhatásai Az orgazmus a szexuális aktusok csúcspontjaként az egész testre kihatással van, ami jellemző fizikai és pszichológiai tünetekkel jár. Akadnak azonban olyanok is, akik kifejezetten váratlan mellékhatásokkal szembesülnek. Influenzaszerű, napokig fennálló panaszok, órákon át tartó fejfájás, az arc vagy a fülek fájdalma, pánikroham - csak néhány azok közül a ritka és furcsa élmények közül, amelyeket néhányan szex után tapasztalnak meg. Kutatók nemrégiben meghatároztak egy fogalmat a különös szimptómák leírására, amelyet orgazmus körüli jelenségnek neveztek el.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A rák rejtett csatlósa: egy vitamin segíti a tumorsejtek túlélését
áfonya
Nem hinnénk, de ezt teszi az áfonya a szervezetünkkel
vérnyomásmérés
Rosszul méred a vérnyomásod otthon? Ez az 5 tipikus hiba hamis értéket ad
gyógyteák
Ezt idd este, hogy jó legyen a vércukrod – Dietetikus ajánlásával
A kutyád nem boldog, amikor ezt csinálja – a legtöbb gazdi félreérti
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +22 °C
Minimum: +5 °C

A hidegfront felhő- és gyengülő csapadéksávja tovább halad kelet, délkelet felé. A front átvonulását követően csak átmenetileg mérséklődik a légmozgás, éjféltől északnyugat felől újra egyre nagyobb területen megélénkül, helyenként meg is erősödik az északnyugati szél.Hajnalra 6 és 12 fok közé hűl le a levegő. A nap első fele kedvezőnek ígérkezik, de késő délutáni, esti órákban hidegfront közeledése valószínű.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A kutyának nem kell C-vitamin. Igaz vagy hamis? – Ebből a kvízből kiderül, igazi kutyabarát vagy-e Gazdiként fontos, hogy ismerjük kutyánk táplálkozási igényeit. Mennyire vagy jártas a témában? Teszteld tudásod kvízünkben!
kvíz
Kvíz: a veszettséget az ember is elkaphatja. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Egyes fertőző betegségeket te is könnyen elkaphatsz kutyádtól vagy macskádtól. Vajon mennyire vagy képben a témával? Új kvízünkben most letesztelheted!

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.