Előkészületek
A szülői gondoskodás időszaka jóval az utódvállalás előtt kezdődik, már a párválasztással. A szaporodás egyes lépései a tökéletes utód létrehozását szolgálják: ezért akarja az állatvilágban a nőstény csak a legkiválóbb hím udvarlását elfogadni, és választják a hímek a legalkalmasabb nőstényt, hogy minden a lehető legkedvezőbb legyen az utód számára. Az embernél sincs másképp. Újabban úgy hívjuk: tudatos és felelős családtervezés. Induljunk ki onnan, hogy a leendő anya és apa már egymásra talált, most már csak ivarsejtjeiknek kell megtalálnia egymást. A megtermékenyülésnek ugyanis egyetlen feltétele az, hogy a hím és a női ivarsejtek egyesüljenek. Ennek természet adta útja azért is érdekes, mert sejtszinten is érvényesül egyfajta kiválasztódás.
Lesznek ketten egy testté
A nemi aktus során a férfi aktív szerepe elengedhetetlen, hogy a hímvessző vérrel telítődve, merev állapotba kerülve behatolhasson a nő hüvelyébe. A nő az aktust csupán engedve vagy eltűrve is otthont adhat a megtermékenyülésnek, egészséges szeretetkapcsolatban azonban a nő tevékeny részese az örömteli pillanatoknak. Orgazmuskor a hüvely és a méh izomzata összehúzódásokat végez, s ezzel valósággal beszippantja a hímivarsejteket. Vitatott, de sokan vallják, hogy a szeretetben való egyesülés csúcspontjaként megragadják azt a pillanatot, amikor ivarsejtjeik vélhetőleg egymásra találnak. Ketten egy testté, azaz sejtté lesznek: pici zigótává, mely egyesíti az anya kiegészülésre váró "félsejtjét" az apa "félsejtjével". A petesejt és a hímivarsejt ugyanis a testi sejtek teljes - tulajdonképpen dupla - genetikai információjának pontosan a felét hordozza 23-23 kromoszómába csomagolva. Vajon mit érez férfi és nő, mitől olyan bizonyosak, hogy szerelmi együttlétükből új élet fakad?
Kiválasztódás
Közösüléskor az ondóval a prosztata enzimei csaknem elsőként érkeznek a hüvelybe. Itt, a méhnyak határán ezek az enzimek az ondóhólyag hatóanyagai miatt megalvadt spermát oldani kezdik, s a kiszabaduló spermiumok elindulnak a nyakcsatornába. Az orgazmus ideje alatt a méh ritmikus kontrakciói szinte felszívják a spermiumokat, amelyek az ejakulációtól számítva 2-3 napig élnek.
A spermiumok átlagosan 3 mm/perces sebességgel, az úgynevezett pozitív kemotaxis irányításával "száguldanak" a petevezető és az abban, tőlük 12-15 cm-re lévő petesejt felé. A pozitív kemotaxis nem más, minthogy a hímivarsejtek az "orruk után mennek"; a petesejt helyét jelző anyagok jelenlétét érezve abba az irányba haladnak - ezért "pozitív" -, amerre azok nagyobb koncentrációban vannak jelen. A méhnyaktól a petesejtig az út - valószínűleg kisebb-nagyobb kitérőkkel - legalább egy órán át tart.
Útjuk során a hímivarsejtek kívül-belül nagy változásokon mennek át. Ezen érési folyamat nélkül nem lennének képesek áthatolni a petesejt sejthártyáján. A változás első lépése a kapacitáció, amikor is megváltozik a hímivarsejt plazmájának szerkezete és sejthártyája: felszabadulnak rajta azok a kötőhelyek, amelyekkel képes lesz majd a peteburokhoz kapcsolódni. Anyagcseréje is megváltozik. Ez teszi lehetővé, hogy mozgása a hiperaktivitásig gyorsuljon. Mikroszkóp alatt jól látható, hogy a spermium farka nagyon gyors csapkodásokkal hajtja előre a spermiumot. Egyes adatok szerint e változások összesen 5-8 órát vesznek igénybe.
Az ejakulációkor távozó sokmillió hímivarsejtből csupán egynek, a legmegfelelőbbnek jut a megtiszteltetés, hogy behatolhat a petesejtbe. Ez az egy azonban nem nélkülözheti a többit. Mintha ösztönöznék egymást a versenyre. A hímivarsejtek kiválasztódásában szerepet játszik mozgékonyságuk, hogy milyen gyorsan szabadulnak ki az ondóalvadékból, hogy hogyan küzdenek meg a hüvely savasságával (míg a méhnyak enyhe lúgos kémhatása már segíti mozgásukat), hogy mennyit "csalinkáznak" a cél megtalálásáig, és még számos olyan tényező, amiről tán elképzelésünk sincs. A gyorsan érkező spermiumok közül egyszerre több is elkezdi ostromolni a petesejtet, itt is számít az "ügyesség" és gyorsaság.
A nagy találkozás
A megtermékenyülés azzal veszi kezdetét, hogy hímivarsejt eljut a petesejt (szekunder oocita) közvetlen közelébe. A petesejtet vékony tüszőhámsejt-réteg (corona radiata) veszi körül. Először ezen a jellegzetes kémiai anyaggal (hialuronsavval) körülvett rétegen kell áthatolnia a spermiumnak, amit a spermium sejthártyájában lévő enzim képes elbontani.
A következő akadály az úgynevezett zona pellucida, melynek anyagát három speciális fehérje (glükoprotein) alkotja. E mögött rejtőzik végre a petesejt sejthártyája. A zona pellucida egyik glükoproteinje - ZP3 vagy spermium-receptor névre is hallgat - képes hozzákapcsolódni a spermiumok fejecskéjének receptormolekuláihoz. A spermium felszíni receptorainak szerkezete egy fajon belül úgy illeszkedik a petesejt ZP3 receptoraihoz, mint a kulcs a zárba, méghozzá azért, hogy kizárja más faj hímivarsejtjének "garázdálkodását": emberi petesejtet csak ember hímivarsejtje tud megtermékenyíteni, más emlősé nem.
A receptor-kapcsolat létrejötte elindítja az úgynevezett acrosoma-reakciót. Az acrosoma a hímivarsejt fejének elülső részén található, mintha a búbja volna. Ebből egyszerre olyan fehérjebontó enzimek szabadulnak fel, amelyek el tudják bontani a zona pellucidát alkotó fehérjéket. A hímivarsejt feje búbján újabb sejthártya-fehérjék bukkannak elő, ami a petesejt zona pellucidájának megfelelő fehérjéihez - nemes egyszerűséggel a ZP2-höz - kötődve megindítja végre a hímivarsejt és a petesejt hártyájának egybeolvadását. Először ennek kell lezajlania. Miután a petesejt sejtplazmája befogadta a spermium magját, a megtermékenyített petesejtet zigótának nevezzük.
Ilyenkor csak a hímivarsejt feje juthat be a petesejtbe, a középrésznek és a faroknak kint kell maradnia. Ez azért érdekes, mert a középrészben utazó mitokondriumok sem jutnak be a petesejtbe, tehát valamennyi sejtünk mitokrondriumait csak anyai ágon örökölhettük. S mivel ezeknek saját örökítőanyaguk, ún. mitokondriális DNS-ük van, ezek vizságaltával a tudósok arra a megdöbbentő következtetésre jutottak, hogy a ma élő emberek nagyon nagy valószínűséggel tényleg egyetlen ősanyától, "Évától" származnak.
Hátra van még egy lényeges lépés. A hímivarsejtek is úgy keletkeztek, hogy egy primer spermatocitából, aminek még 46 kromoszómája (azaz diploid) volt, először egy 23 kromoszómás (haploid) szekunder spermatocita, majd azokból 4 ugyancsak 23 kromoszómás spermatid keletkezett. Ez az állati ivarsejtekre jellemző osztódás (meiózis), amikor egy olyan testi sejtből, amiben kétszer van meg a teljes kromoszómakészlet, 4 darab egyetlen kromoszómakészletet tartalmazó, azaz (haploid) ivarsejt jön létre. Csakhogy petesejtünknél, a szekunder oocitánál még nem zajlott le a meiózis második osztódása. Miután ez is megtörtént, a petesejt és a spermium sejtmagja a zigóta közepére vándorol, és elindul a két sejt első közös akciója, a zigóta osztódása, melynek során a két mag kromoszóma-állománya összekeveredik egymással. Mindez - többek között - azért, hogy anya és apa egyaránt felfedezhesse kicsinyében a családi vonásokat.
Fogamzás és egy fontos döntés
Sejtszinten a behatoló hímivarsejt dönt, hogy az új élet kisfiúként vagy kislányként érkezzen. Attól függően ugyanis, hogy a döntést váró petesejt X nemi kromoszómája mellé X vagy Y alakú nemi kromoszóma kerül, XX-es lányok vagy XY-os fiúk fognak születni.
A hímivarsejt befúródása a fogamzás. A megtermékenyülés már a petevezető elején megtörténik, tehát egészen idáig eljutott a nyertes spermium. Behatolása után a petesejt burkának kémiai szerkezete megváltozik, így a többi ivarsejtnek már nincs módja a behatolásra.
Ha, mint normálisan, egyetlen petesejt várt megtermékenyítésre, egy utód keletkezik, de olykor kettő petesejt érik meg, ilyenkor van esélye a kétpetéjű ikrek megfoganásának.
A tüszőrepedés után 20-25 órával már két sejtünk van, további hat órával később már négysejtes állapotban van a zigóta. Nyolcsejtes állapotig beszélhetünk embrionális őssejtekről, ekkor még bármely sejtből teljes embrió fejlődhet, s eddig a pontig előfordulhat, hogy egyetlen zigótából két embrió kezd el fejlődni. Ekkor születhetnek egypetéjű ikrek. Ezt követően a sejtek sorsa egyszer s mindenkorra visszafordíthatatlanul eldőlt, milyen szövetekké fejlődnek tovább, és ha valamelyik sejt leválik, ez is és a maradék is óhatatlanul elpusztul, mert nélkülözhetetlen, pótolhatatlan darabka tűnne el.
Út a beágyazódásig
Három nap múlva már 12-16 sejtes szedercsíra (morula) képződött, ami valóban úgy néz ki, mint a névadó gyümölcs. Majd a továbbdifferenciálódó immár több száz sejt egy belső üreget vesz körbe, ezért neve hólyagcsíra (blastula). A hólyag belsejébe bedomborodó sejtcsoport az embrioblaszt, amiből majd az embrió kezd fejlődni, a blasztula többi része pedig a trofoblaszt ("troph" = nő, növekvő), mivel az embrió növekedéséhez szükséges táplálás feladatát fogja ellátni.
Emlőskísérletekből kiderült, hogy a vándorló petesejt már önállóan kapcsolatba lép édesanyja szervezetével: A petevezető által kiválasztott anyagokat fölvéve saját anyagcserét folytat, minden bizonnyal táplálkozik, különben nem tudna osztódni. Másrészt a ß-HCG nevű terhességi hormont leadva jelzi a méhnyálkahártyának, hogy nem lökődhet le, mert "valaki" érkezni fog.
A hatnapos trofoblaszt immár eléri a méhet, és rendszerint annak hátsó falában igyekszik beágyazódni. A trofoblaszt a méhnyálkahártyába bolyhokat bocsátva rögzül, és a nagy találkozást követő hetedik napon bekövetkezik a beágyazódás (implantatio), hogy embrióvá és méhlepénnyé alakuljon. Ezután válik majd lehetővé a picinyke élet felfedezése és fejlődésének nyomon követése. Ezzel el is búcsúzunk a kis jövevénytől, hadd szóljon további sorsáról a várandós kismamáknak íródott, a baba fejlődéséről szóló cikkek sorozata.
Érezhető-e a fogantatás?
S, ha lehet tudni, akkor mégis honnan véli tudni a férfi, hogy szeretkezésüknek gyümölcse fog születni, és mit érezhet ebből a nő? Pusztán az ondó bejutását a méhbe? Vagy a hímivarsejt útját a petesejtig? Aligha. Netán a hímivarsejt befúródását? Nem kizárt, hogy a petesejt anyagkibocsátással jelzi, hogy megtalálta párját, sőt tudunk is például a ß-HCG-ről, csakhogy ez az egyesülés utáni egy óránál előbb biztosan nem érezhető. Innen az orvosok tiltakozása az állítás hallatán.
Van még egy lehetséges magyarázat. Bár tudjuk, hogy a tüszőrepedés nem függ a nők orgazmusától, mint egyes állatoknál, és a főemlősökre egyébként jellemző külső testi jelek sem adják a férfi tudtára a várakozó petesejt jelenlétét, úgy tűnik, a férfiak mégis igyekeznek biztosítani, hogy ne "potyára" adják az ondót. Rebecca Burch, amerikai biológus olyan hormon-koktélt fedezett föl az ondóban, ami gyorsítja a tüszőrepedést, és segíti a megtermékenyített petesejt életben maradását. Hogy a sperma hormonhatására bekövetkező tüszőrepedés érezhető volna, csak hipotézis, eddig nincs rá meggyőző bizonyíték, de talán nincs is szükség materiális magyarázatra. Lehet, hogy az ember a mély testi-lelki egységben bepillantást nyerhet egy olyan dimenzióba, amiben a jövendő élet érkezése egyszerűen előre tudható.
