A pisiorgazmus ezért veszélyes

A pisiorgazmus lényege, hogy a nők visszatartják a vizeletüket a végsőkig, majd eksztatikus élményt élnek át, miközben könnyítenek magukon. Ez azonban veszélyes!

Egyesek azt állítják, hogy orgazmust lehet átélni már egy hagyományos vécéhasználattal is. Legalábbis a nőknek, akik a "peegasm", vagyis a pisiorgazmus kifejezést használják erre a jelenségre. Ennek lényege, hogy a vizeletet addig tartják vissza, ameddig csak tudják, majd amikor kimennek pisilni, orgazmushoz hasonló extázist élnek át. A szakemberek azonban óva intenek ettől az őrülettől, ami fájdalmas húgyúti fertőzéseket és vesekárosodást eredményezhet.

Veszélyes, ha ráülünk a nyilvános WC-re? A nyilvános toalettre legtöbben csak úgy ülnek rá, ha előtte WC-papírt vagy ülőketakarót tesznek maguk alá. Ez azonban a szakemberek szerint nem véd a fertőzésektől. Kattintson !

Az interneten több fórumban is előkerült a téma, az élményt átélt nők pedig nagyjából egyetértettek abban, hogy a peegasm az egész testen átfutó borzongást vált ki, amely bár intenzív volt, mégsem hasonlítható az orgazmushoz .

Miért esik jól a pisilés?

A jelenségnek van orvosi magyarázata, és tulajdonképpen semmi meglepő nincs abban, hogy a pisilés után kielégültnek érezzük magunkat. Bármilyen fiziológiai szükséglet - legyen szó vizelésről, székelésről, evésről vagy alvásról - befolyásolja az idegrendszer izgalmi szintjét. A szervezet így ösztönöz arra, hogy a számára egészséges működés feltételeit biztosítsuk: például vigyünk be plusz kalóriát , vagy engedjük ki a húgyhólyagunkat már-már szétfeszítő vizeletmennyiséget.

Veszélyes lehet visszatartani a vizeletet
Veszélyes lehet visszatartani a vizeletet

A vegetatív idegrendszer - ami az akaratlan mozgásokért felelős - nyugalmi állapotban ellazítja a húgyhólyag izmait, a húgycsövet pedig összeszorítja, hogy a vizelet ne cseppenhessen el. Ebben a hormonrendszer is segíti, adrenalin, illetve a boldogsághormonnak is hívott dopamin termelésével. Vizeléskor ezeknek a hormonoknak a termelődése is megváltozik, és minél tovább tartottuk vissza, a hormonális változás is annál drasztikusabban jelentkezik. Az viszont valóban nehezen elképzelhető, hogy a jelenség az orgazmushoz hasonló intenzitású érzést váltson ki.

Ezért veszélyes visszatartani a vizeletet

Egy felnőtt ember hólyagűrtartalma nagyjából fél liter, azaz körülbelül ennyi folyadékot tud eltárolni a húgyhólyagunk azelőtt, hogy jelzést küldene az agynak a vizelési ingert előidéző jelért. Visszatartása azonban komoly veszélyeket rejt. A vizelet ugyanis a bennünk képződött salakanyagok vízoldékony formája, és ha hosszasan nem ürül ki, táptalaja lehet bakteriális fertőzéseknek, és a vesét is megterheli, akár károsíthatja is.

Egészséges anyagcsere-működés esetén egy átlagos felnőtt ember naponta hét-nyolc alkalommal látogatja meg a vécét, ilyenkor alkalmanként 150-500 ml folyadék távozik. Persze, ha több folyadékot fogyasztunk, többször is kell kimennünk, a vízhajtó hatású kávé vagy alkohol miatt pedig akár tíznél is többször kívánkozhatunk a mellékhelyiségbe.

Forrás: Daily Mail

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd ritkulását követően jobbára gyengén vagy közepesen felhős időre számíthatunk - több felhő elsősorban északkeleten, keleten lehet helyenként. Az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet is érkezik, de e mentén is kicsi a csapadék esélye. A napközben csupán időnként élénk nyugatias irányú szél estétől, késő estétől fokozatosan északnyugatira, északira fordul az érkező hidegfront mentén, ahol már előfordulhatnak erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!