Feszültségoldás: mi segíthet?

A feszültség legyőzésének első lépése a józan mérlegelés. Gondoljuk végig, mi okozza a feszültséget, mi az, ami túl sok vagy épp túl kevés az életünkben, illetve mitől éreznénk megkönnyebbülve magunkat.

Ha a stresszforrást nem is tudjuk kiiktatni, az alábbi technikák segíthetnek a feszültség enyhítésében.

Egyensúly munka és pihenés között

Muszáj figyelnünk arra, hogy az aktívan eltöltött és a pihenésre szánt idő közötti egyensúly megmaradjon. Különösen stresszesebb időszak után hagyjunk időt a kikapcsolódásra, ez egyéntől függően lehet szabadnap, sport, séta, szauna, relaxáció, de akár egy barátokkal töltött este is üdítő lehet.

Testmozgás

A nagy szellemi megterhelést, összpontosítást igénylő munkakörben dolgozók szenvedhetnek attól, hogy nap végre úgy érzik, az agyuk teljesen elfáradt, míg a testük szinte alig mozgott valamit. A feszültséget a fizikai mozgás az agyból is kisepri, hiszen a mozgás serkenti a jó hangulatért felelős endorfinok termelődését, a felgyorsult légzés és a felpezsdülő vérkeringés pedig méregtelenítő funkcióval is bír. Ha mindezt a friss levegőn tesszük, biztosított a kellemes, pihentető alvás.

stressz, feszültség, magnéziumpótlás
A mozgás serkenti a jó hangulatért felelős endorfinok termelődését.Fotó: Getty Images

Gyógynövények

Hosszan tartó stresszes időszakban nyugodtan forduljunk a gyógynövények felé. A legtöbb nyugtató hatású növényi gyógyszer a macskagyökér, citromfű, orbáncfű és komló keverékéből áll. Ezeket monoteaként bármelyik bioboltból vagy patikából szálas tea formájában is beszerezhetjük. A macskagyökér (Valeriana officinalis) stresszoldó, idegességre, szívdobogásra, fulladásra, gyomorgörcsre alkalmazható, csökkenti az idegességből adódó magas vérnyomást.

Teának 1-2 perces főzéssel készítjük el. Napi 1-3 csészét fogyaszthatunk ideges eredetű gyomor- és szívpanaszokra. Kellemetlen szaga és íze miatt érdemes más növényekkel keverni, például citromfűvel, bormentával. A citromfű (Melissa officinalis): jóízű, nyugtató és stresszoldó hatású tea. Korlátlan ideig lehet fogyasztani. Ha alvászavarral is küszködünk, akkor az esti órákban is fogyasszunk egy csészével, ne túl közel a lefekvéshez, mert vizelethajtó hatása is van.

Magnéziumpótlás

Stresszes életvitelünk miatt a megfelelő tápanyagokat és nyomelemeket is érdemes pótolnunk. Ha feszültek, idegesek vagyunk, enyhe szorongást, átmeneti fáradtságot, szívdobogást, izomgörcsöt, lábzsibbadást tapasztalunk, elképzelhető, hogy magnéziumhiány áll a háttérben. Magnézium szükséges a szervezet számára létfontosságú enzimreakciókhoz, az izmok és idegek megfelelő működéséhez, emellett kedvezően befolyásolja a szív munkáját is.

A B6-vitamin is nélkülözhetetlen a táplálék egyes részeinek felhasználásához és lebontásához valamint elősegíti a magnézium felszívódását, ezért mindenféleképpen komplex étrend-kiegészítőt válasszunk.

A fehérjeszintézistől az izom- és idegműködésig számos testi folyamathoz elengedhetetlen a magnézium. Hiánya éppen ezért súlyos problémákhoz vezethet, így például egy másik ásványi anyag, a szívet is védő kálium háztartását is felboríthatja a szervezetben.

Tudatos légzés

Ősi reflex, hogy vészhelyzetben szervezetünk átáll a felszínes légzésre, vagyis kapkodjuk a levegőt, szinte elfelejtjük "letüdőzni az oxigént". A négyütemű légzés csodákat tesz: 4 számolásig tartson a belégzés, 4 számolásig tartsuk bent, 4 számolásra fújjuk ki, és ismét számoljunk 4-ig a következő levegővétel előtt. Így néhány perc alatt kifújhatjuk magunkból a feszültséget. A hasi légzés még gyorsabban ellazít - itt arra kell figyelni, hogy a levegőt lassan a tüdő alsó traktátusába szívjuk be (ezt onnan tudjuk, hogy először a köldökünk körüli rész emelkedik meg, kezdők tegyék oda a tenyerüket), ezt követően engedjük fel a levegőt a tüdő felső részébe.

Találjunk könnyítő gondolatokat

Gyakran derült égből csap le ránk egy stresszes helyzet, elég egy rossz szó, egy félreértett e-mail, vagy ha arra gondolunk, mennyi mindent kell még aznap elintéznünk. Ilyenkor elő kell vennünk tudatos énünket, és azonnal egy mentő gondolatot találni, amellyel meg tudjuk nyugtatni magunkat. Először is nem szakad le az ég, nem dől össze a világ, ha nem sikerül minden tökéletesre. Minél humorosabb, viccesebb dolgot ötlünk ki, annál biztosabb, hogy nevetni fogunk rajta, ez pedig már fél siker. Elgondolhatjuk például azt, hogy micsoda szerencse, hogy a Nap felkel magától, és azt legalább nem nekünk kell pályára állítani nap mint nap.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra