A magyarok negyede nem él meg a fizetéséből

Elkeserítő adatok érkeztek a magyar lakosság anyagi helyzetéről. Ugyan sokan optimistábbak most, mint fél évvel ezelőtt, a felnőtt lakosság harmada nem tudna kifizetni egy 100 ezer forintos hirtelen kiadást.

A magyar felnőtt lakosság 29 százaléka nem tudna kifizetni egy 100 ezer forintos hirtelen kiadást - írja a 24.hu az Egyensúly Intézet és a Friedrich-Ebert-Stiftung (FES) Budapesti Irodája által készített kutatás alapján. 42 százalék azt mondta, hogy meg tudná oldani saját erőből, de gondot okozna, és mindössze a lakosság negyede állította, hogy nem okozna problémát egy ilyen váratlan kiadás.

A szegénységi trendeket vizsgáló kutatás szerint tavaly ősz óta összességében javult a magyarok szubjektív jövedelmi helyzete, bizakodóbban tekintenek a jövőbe. Azonban sokan vannak olyanok, akik nem keresnek annyit, amennyi a szűkös megélhetéshez szükséges.

megélhetés fizetés anyagi helyzet
Sokaknak gondot okozna egy váratlan kiadás. Fotó: Getty Images.

Ugyanis a megkérdezettek 27 százaléka keres kevesebbet nettó 200 ezer forintnál, tehát minden negyedik magyar egyedül, házastársa vagy családi segítség nélkül nem rendelkezik a szűkös megélhetés minimumjövedelmi feltételeivel.

A lakosság további negyede (26 százalék) nettó 350 ezer forint alatt keres, azaz a magyar társadalom több mint felének nincs meg az átlagos élethez szükséges havi bevétele. 2023 áprilisában az átlagos szintű életet biztosító jövedelmi sávban, azaz 350–500 ezer forint között a magyarok mindössze 10 százaléka helyezkedett el, míg mindössze 4 százalék mondta azt, hogy havi nettó 500 ezer feletti jövedelme van, ami a gondtalan élethez szükséges.

Módszertan

Az Egyensúly Intézet személyes, reprezentatív közvélemény-kutatásának adatfelvételi ideje: 2023. április 4–14. A megkérdezettek száma: 1000 fő. A megkérdezettek együttesen az ország 18 éves és annál idősebb lakosságát képviselik. A közvélemény-kutatás során kapott adatok legfeljebb plusz-mínusz 3,2 százalékkal térhetnek el attól, amit akkor kaptunk volna, ha minden választókorú személyt megkérdeztünk volna az országban. Az 1000 fő kiválasztása kétlépcsős rétegzett mintavétellel, a teljes véletlent biztosító módszerrel történik, vagyis minden felnőtt magyar állampolgárnak azonos esélye van a mintába kerülésre. Az adatfelvételt a ZRI Závecz Research végezte.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +19 °C
Minimum: +5 °C

Csökken a felhőzet, így a fátyol- és gomolyfelhők mellett többnyire sok napsütésre lehet számítani. Délelőtt még északon, északkeleten néhol zápor előfordulhat, viszont ezt követően már legfeljebb csak nyugaton, délnyugaton lehet kevés helyen jelentéktelen csepergés, gyenge zápor. Az északnyugatira, nyugatira forduló szél a délnyugati tájak kivételével megerősödik, néhol viharossá fokozódik, majd estére mérséklődik a légmozgás.A csúcsérték 16 és 22 fok között alakul. Késő estére 5 és 15 fok közé hűl le a levegő, délnyugaton lesz enyhébb, míg északkeleten a hidegebb. Az orvosmeteorológiai helyzetet elsősorban a szél és a változó felhőzet befolyásolja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!
kvíz
Kvíz: a HPV-vírus rákot okozhat. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyit tudsz a HPV-ről? Rövid, feleletválasztós kvízünk segít eligazodni a legfontosabb tények és gyakori tévhitek között.