Párkapcsolati problémák: így oldhatjuk meg!

Kutatók szerint nehéz élethelyzetekben az a legjobb taktika, ha megpróbálunk eltávolodni a problémától és egyes szám harmadik személyben gondolkozni róla.

Igor Grossmann professzor, a kanadai Waterloo Egyetem szakembere és Ethan Kross professzor, a Michigan Egyetem munkatársa arra kérték a kísérletükben részt vevő alanyokat, hogy vagy saját vagy pedig valaki másnak a párkapcsolati problémájáról - nevezetesen arról, hogy párjukat rajta kapják egy közeli baráttal - gondolkodjanak el.

Az eredmények azt mutatták, hogy amikor nem a saját, hanem valaki másnak a problémájáról kellett véleményt formálniuk, a többség sokkal bölcsebben gondolkodott és sokkal megfontoltabb véleményt formált meg.

Amint azt Grossmann professzor kifejtette, most először sikerült tudományosan is bebizonyítani, hogy a legtöbb ember nem képes előítélet-mentesen gondolkodni, ha saját magáról van szó, míg, ha valaki másnak a helyzetébe kell beleképzelnie magát, sokkal objektívabb bír lenni. A szakemberek Salamon-paradoxonnak nevezték el ezt a jelenséget a zsidók jól ismert királya után, aki híres volt bölcsességéről, ám saját magával kapcsolatban mégis rossz döntést hozott.

Párkapcsolati problémák: mindenre lehet megoldás

A kutatók szerint azért vagyunk bölcsebbek mások problémáival kapcsolatban, mert olyankor sikerül eltávolodnunk a semmivel sem hoztak bölcsebb döntéseket , mint a fiatalabbak, ami ellentmond annak a közkeletű nézetnek, miszerint a korral az ember egyre bölcsebb lesz.

A vizsgálatok részleteiről a című lapban olvashatunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.