Nem szeretjük a befejezéseket, azt, ha elveszítünk valamit. Utóbbi kifejezetten igaz abban az esetben, amikor az adott dolog vagy személy központi szerepet töltött be az életünkben, és segített meghatározni, kik is vagyunk valójában. Ezért fáj, ha egy párkapcsolat véget ér. A jól működő kapcsolatokban a párok igyekeznek felnőni egymáshoz, és ezáltal jobb emberekké válnak; sőt, életünket még akkor is meghatározza egy párkapcsolat, illetve a volt kedvesünk, ha a románc sok szempontból nem volt a legideálisabb - a veszteség érzése tehát ilyenkor is elkerülhetetlen. Összességében elmondható: minél nagyobb hatással volt személyiségünkre az előző párkapcsolatunk, a szakításkor annál erősebben érezzük, hogy elvesztettük identitásunk egy részét. Ezzel magyarázható, hogy egy ilyen típusú veszteség esetén miért vetődik fel bennünk a kérdés, hogy mennyire ismerjük jól önmagukat.
Amikor szembesülünk egy veszteséggel, természetes, hogy gyorsan orvosolni szeretnénk a helyzetet. Arra vágyunk, hogy elmúljanak a negatív érzések, és megpróbáljuk visszerezni vagy pótolni azt, amit nélkülöznünk kell. Ennek legegyszerűbb módja, ha újra elkezdünk találkozgatni a volt párunkkal. De milyen személyiségek azok, akik a leginkább szeretnék ismét "felmelegíteni a káposztát"? Ezt vizsgálta a Morgan Cope of Florida Atlantic University és a Brent Mattingly of Urisinus College közös kutatása, amelynek keretén belül a régi kapcsolatok újraélesztésére irányuló vágyat vették górcső alá - írja a psychologytoday.com .
Ők jönnének össze leginkább újra az exükkel
A szakemberek 180 alanyt vontak be a folyamatba, a résztvevők átlagéletkora 34 év fölött volt. Arra kérték őket, idézzenek fel egy közelmúltban történt szakításukat, és azt, mennyire volt bennük erős az érzés, hogy újra összejöjjenek a volt párjukkal. Ezenkívül kaptak kérdéseket a kötődési szorongásukkal (mennyire van szükségük arra, hogy a partnerük folyamatosan biztosítsa őket szerelmükről, mennyire hiszik el, hogy szerethetőek stb.), valamint az énképükkel kapcsolatban (van-e egy biztos, kialakult énképük, tudják-e, kik ők valójában stb.).
Az eredményekből világosan kiderült, hogy jellemzően azok szerettek volna visszatérni az exükhöz, akikben a legerősebb volt a kötődési szorongás, vagyis akiknek a leginkább szükségük volt a partnerüktől jövő megerősítésre. Minél nagyobb volt egyébként a kötődési szorongás mértéke, annál szignifikánsabb volt az önképpel kapcsolatos zavartság is - ez pedig összefüggésben állt a viszony újrakezdése iránti vággyal is.
A kutatás megállapításai egyébként egy rendkívül érdekes szakítás utáni dinamikát vázolnak fel. Az eredmények azt sugallják, hogy egy szakítás destabilizáló élmény lehet, ami összezavarhatja az érintettet saját magával kapcsolatban (főleg azokat, akikben erősebb a kötődési szorongás). A történtekre adott természetes reakció az, hogy vissza akarjuk állítani a régit - vagyis újra akarjuk kezdeni a kapcsolatot annak érdekében, hogy ismét tisztába jöjjünk önmagukkal. Amennyiben valaki úgy véli, szüksége van a partnerére, hogy újra önmaga lehessen, akkor az a logikus lépés, ha visszahozza az életébe azt az embert, aki mellett egésznek érezheti magát. Vagyis: "legyünk együtt újra, hogy én is egyben lehessek".
Persze, a fő kérdés az, hogy érdemes-e újra összejönni az exünkkel ? Nos, a válasz egyértelműen az, hogy nem. Bár egyszerű megoldásnak tűnhet, valójában nem oldja a szorongásunkat, csak mélyíti, meghosszabbítja azt.
