Mit várhatunk a szakítás utáni szextől?

Nem számít, mi kezdeményeztük-e a szakítást, vagy velünk szakítottak, érzéseink nem múlnak el egyik napról a másikra. Mi több, olykor azon kaphatjuk magunkat, hogy ismét egy ágyban kötöttünk ki az exünkkel – akár egyszeri alkalomról, akár ismétlődő együttlétekről legyen szó. De vajon mennyire jó ötlet ez valójában?

Szakítani valakivel, akit valaha szerelemmel szerettünk, illetve aki mindaddig az életünk szerves része volt, az egyik legnehezebb érzelmi szituáció, amit csak átélhetünk – fogalmazott a Psychology Today oldalán megjelent cikkében Claire Jack életmód-tanácsadó és hipnoterapeuta. A szakember összegyűjtötte, milyen veszélyeket hordoz magában a szakítás utáni szex, hogyan csaphatjuk be úgy magunkat, mint akár korábbi kedvesünket is anélkül, hogy ennek tudatában lennénk. Lássuk tehát, miért érdemes óvatosan bánni az újbóli összebújás csábító lehetőségével.

Fals remény

Néhány kivételtől eltekintve a párkapcsolatok felbontása rendszerint nem teljesen a kölcsönösség és egyenlőség jegyében telik. Többnyire az egyik fél dönt úgy, hogy kezdeményezi a szétválást. A másik félben pedig óhatatlanul is reményt ébreszt a szakítás utáni szex arra, hogy a kapcsolat lángját talán sikerülhet még újra fellobbantani. Nem számít, ő maga mennyire igyekszik meggyőzni magát arról, hogy ez nem több egyszerű szexnél, ahogy az sem, hogy a szakító fél mennyire hangsúlyozza ugyanezt. Ráadásul ez egy hiábavaló remény. Ha a kapcsolatban korábban voltak problémákat, úgy azokat a szex sem fogja varázsütésre megoldani. Így aztán, ha abban reménykedünk, hogy az együttlétből vagy együttlétekből még kisülhet valami, akkor biztosan mély fájdalommal és csalódással fog végződni a történet.

szakítás, szex
Többféle módon is kockázatos újra összebújni az exszel a szakítás után. Fotó: Getty Images

Meggátolja a továbblépést

Teljesen érthető, ha még a szakítás után is rajongunk esetleg a partnerünkért. Valójában nincs pontosan meghatározott ideje annak, meddig is kellene gyászolnunk egy kapcsolat végét, valamint minden reményt és álmot, amit az iránt tápláltunk. Egy ponton túl ugyanakkor muszáj teret engednünk magunknak arra, hogy továbblépjünk az életben . Ha viszont továbbra is összejárunk az exünkkel, az minden bizonnyal visszatart majd minket ettől.

Gyorsan múló érzelmek

Szex közben, mialatt ölelgetjük és intim helyzetbe kerülünk egy partnerrel, oxitocin képződik a szervezetünkben. Ezt a hormont gyakran nevezik szerelemdrognak is – nem véletlenül. Dacára annak, hogy szeretünk mint tudatos emberekre gondolni magunkra, aki sokkal inkább a gondolataira hallgat, mintsem az érzelmeire, valójában igenis jelentős mértékben az érzelmek vezetnek minket. A szex egy érzelmi és fizikális aktus, és amint megtapasztaljuk az oxitocin hatását – egy olyan hormonét, amely fontos szerepet tölt be a másokhoz fűződő kötelékek kialakításában –, agyunk gondolkodásért felelős része azonnal elcsendesedik. Emiatt aztán könnyen abba a hitbe ringathatjuk magunkat, hogy exünk még mindig szerelmes belénk, illetve hogy jobban szeretjük őt, mint valójában.

Egyenlőtlen erőviszonyok

Miközben elhagyott félként talán még mindig szeretjük az exünket, egyben reménykedünk, hogy visszaszerezhetjük őt, ő maga már teljesen tisztában van azzal, hogy a kapcsolat véget ért. Ezt a helyzetet pedig, még ha nem is tudatosan, de könnyen kihasználhatja a saját előnyére. Lássuk be ugyanis, a kötöttségektől mentes, bármikor elérhető szex sokak számára vonzó lehetőség. Hiába nem szándékosan használ ki minket, hiába teszi egyértelművé, hogy a kapcsolatnak vége és ami történik, tisztán szexuális jellegű, akkor is egyenlőtlen helyzet áll fenn, ha eközben úgy hisszük, talán mégis jelentenek valamit az együttlétek. Amennyiben hosszú távon is kitartunk egy ilyen felállás mellett, újra és újra lefekszünk expartnerünkkel, úgy annak könnyen az önértékelésünk láthatja a végén a kárát.

Mennyire jó ötlet tehát lefeküdni az exünkkel? Nos, bizonyos esetekben egy egyszeri alkalommal akár segíthet is elfogadni, hogy a jövőben már nem kell olyan mélyen törődnünk egykori kedvesünkkel. Nem is beszélve arról, hogy bizony történnek balesetek: bármennyire is erős bennünk az elhatározás, ha az érzelmek elragadnak, váratlanul az ágyban köthetünk ki. Ha azonban ez meg is történik, tekintsünk rá úgy, mint egy tanulságos leckére. Határozzuk el, hogy továbblépünk, azaz egy egészséges köteléket alakítunk ki volt párunkkal, illetve fogadjuk el, hogy ami volt, elmúlt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +8 °C

Az északkeleti harmadban és délnyugaton is fokozatosan gomolyosodik, csökken a felhőzet, és alapvetően sok napsütésre lehet számítani a kevés fátyolfelhő, valamint a képződő gomolyfelhők mellett. Kisebb eső, záporeső kevés helyen fordulhat elő, esélye az Észak-Dunántúlon a legkisebb. Néhány helyen esetleg az ég is megdörrenhet. Az északias szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között várható. Késő estére többnyire 8 és 15 fok közé hűl le a levegő. A hét folyamán ismét már-már nyáriasra fordul az időjárás, fronthatás nem várható ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.