Kiderült, mi a baja a legtöbb feleségnek a férjével

Egy amerikai párterapeuta elárulta, mi a leggyakoribb panasz, amelyet a feleségek felhoznak a férjeik ellen. Annyi biztos, hogy sokan meg fognak lepődni a válaszán.

Nem a hűtlenségre, de még csak nem is a túl sok munkára panaszkodnak a leggyakrabban a feleségek, ha férjük viselkedéséről van szó – állítja egy amerikai párterapeuta. A válást fontolgató párokra specializálódott Corrin Voeller szerint ugyanis a nők legfőbb problémája a férfiakkal a következő: mindig arra várnak, hogy a nejük mondja meg nekik, mit kell elintézni vagy elvégezni a ház körül, önállóan nem fognak hozzá semmihez.

Aktív és passzív felelősség

Persze, nem lehet általánosítani, ezzel a szakember is egyetért. Ugyanakkor fontosnak tartja, hogy különbséget tudjunk tenni aktív és passzív felelősség közt. Míg az aktív felelősséget vállaló ember szétnéz a lakásban vagy a házban, hogy mit kellene megjavítani, befejezni, és vállalja is ezekért a teendőkért a felelősséget, addig a passzív felelősséget gyakorló inkább megvárja, míg valaki megkéri az adott feladatra.

Sok férfi elvárja, hogy a nő mondja meg, mit kell tennie, ez pedig problémákat okozhat. Fotó: getty Images

Voeller egy TikTok-videóban beszélt a témáról, a videója végén kiemelve, hogy a nők olyan férjet akarnak, aki aktív felelősséget képes vállalni, nem pedig arra vár, hogy majd a felesége megmondja neki, mit kell tennie.

A másfél milliós nézettségű videó alatt számos hozzászólás is bizonyítja, hogy a terapeuta rátapintott a lényegre. Volt, aki megkérdezte, hogy „minden férfi egyforma?”, majd kiemelte, hogy ő nem akarja mindig megmondani a párjának, mit csináljon, hiszen egyenrangú partnereknek kellene lenniük. Más szerint pedig egész egyszerűen a passzív felelősséget vállalók nem akarják azt a mentális terhet viselni, amit az aktív felelősséget gyakorlók. 

Mit lehet tenni?

Ilyen helyzetben is segíthet a feszültség enyhítésében a szakértő módszere, amit általában a viták, veszekedések felfokozódásának elkerülésére szokott ajánlani. Tanácsa a következő: ahelyett, hogy elkezdenénk kiabálni, és azonnal meg akarnánk győzni a párunkat a saját igazunkról, inkább beszéljünk arról, mit érzünk. Szomorúak, csalódottak vagyunk? Mondjuk ki bátran! Így a másik fél nem érzi úgy, hogy vádoljuk vagy fenyegetjük őt, ugyanakkor több esély van rá, hogy érzéseink megismerésével megérti azt is, valójában mi a problémánk. Innen pedig megnyílhat az út a változás felé.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Csapadék nem várható. Az élénk északkeleti szelet sokfelé élénk, főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.