De kiderült, hogy egy velünk született, mély ösztönszinten gyökerező jelenségről van szó, amely a kutyákra éppúgy hat, mint az emberekre, amennyiben a gazdájuk figyelme más felé irányul - derül ki a University of California-San Diego (UCSD) friss kutatásából.
A kutatás során harminchat kutya viselkedését vizsgálták egy olyan módszer segítségével, amelyet eredetileg hat hónapos gyerekeken teszteltek. A kutyák megszokott környezetében, otthon, a gazdákat arra kérték, hogy fordítsák a figyelmüket egy ugató, mozgó plüsskutya felé, mintha csak igazi, élő állatról volna szó. Simogassák, szeretgessék a plüsskutyát, beszéljenek hozzá, mintha valódi volna. Egy másik teszt során a vetélytárs nem egy másik állat, hanem egy töklámpa, majd egy zenés mesekönyv volt, amely szintén elvonta a gazdák figyelmét a kedvencről. A kutyák minden esetben a féltékenység jeleit mutatták.
A féltékenység nem tanult, hanem örökletes?
A legtöbb kutya - 78 százalék - megérintette, majd elhúzta a gazdát, amikor azok a plüsskutyákkal foglalatoskodtak, 42 százalékuk a töklámpára is féltékeny volt, míg csupán 22 százalékuk viselkedett így, amikor a zenés könyv került a figyelem fókuszába. A kutyák 30 százaléka megpróbált a gazdi és a plüsskutya közé furakodni, 25 százalékuk pedig meg is támadta a plüsskutyát. A szakemberek szerint a kutyák a plüsskutyát valódinak vélték, és saját pozíciójukat érezték fenyegetve a közelsége - és a gazdi hozzá fűződő szoros viszonya - által.
"Az állatok fő motivációja ebben az esetben kétségkívül egy fontos társas kapcsolat megvédése volt, amelynek elvesztése súlyos következményekkel járhat. Ez az érzés nem csak szexuális vagy romantikus kontextusban jelenhet meg, hanem bármilyen egyéb téren is" - fejtette ki Christine Harris.
