Bár a szkizofréniát az egyik leghírhedtebb pszichiátriai betegségnek tartják (hiszen szinte mindenki ismeri, ha nem is a betegséget, de magát a szót), kevés olyan hírességről tudunk, aki valóban szkizofréniától szenvedett volna. Ennek több oka is van: egyrészt, a szkizofrénia a leggyakrabban már kamaszkorban kialakul, így az állandó gyógykezelések mellett ritkán van lehetőség a különleges tehetség megcsillogtatására. Másrészt, a szkizofrének jó része visszahúzódó, gyanakvó, emberkerülő személyiség, akik nehezen viselik a hírnévvel együtt járó reflektorfényt. A szkizofréniát ráadásul - különösen a huszadik század előtt - könnyen összekeverték más betegségekkel, a korábbi diagnózisok megbízhatatlanok, így gyakran csak találgatni lehet, hogy ki volt valójában szkizofrén.
Egy csodálatos elme: John Forbes Nash
Az 1928-as születésű John Forbes Nash amerikai matematikus-közgazdásznál élete negyvenes éveiben jelentkeztek először a szkizofrénia jelei, akkor, mikor a felesége várandós volt: gyanakvó és kiszámíthatatlan lett, sőt egy idő után kifejezetten paranoiásan kezdett viselkedni. Mindenhol kommunista kémeket sejtett és hosszas leveleket írt különböző nagykövetségeknek, hogy figyelmeztesse őket a hamarosan bekövetkező politikai változásokra. 1959-től közel egy évtizeden keresztül kezelték különböző szanatóriumokban paranoid szkizofréniával és depresszióval. Nash később igen ellentmondásosan kezdett viselkedni: véletlenszerűen szedte a gyógyszereit és másokat is erre biztatott, azt állítva, hogy a betegségét a boldogtalanság és a megfelelési kényszer váltotta ki. Nash 1994-ben közgazdasági Nobel-díjat kapott játékelméleti munkájáért, de a pszichiátriai betegségekkel kapcsolatban is érdekes teóriákat állított fel. Nash élete inspirálta a nagysikerű, Egy csodálatos elme című hollywoodi filmet, melyben az Oscar-díjas Russell Crowe alakította a matematikust.
Antonin Artaud: a kegyetlenség színháza
Antonin Artaud (1896-1948) francia költő, drámaíró és rendező nemcsak szkizofréniával küzdött, hanem depresszióval és kábítószer-függőséggel is. Négyéves korában agyhártyagyulladást kapott, mely megváltoztatta az addig nyugodt gyerek személyiségét: ideges, könnyen felkavarható és depressziós lett, emiatt már tinédzserkorában ópiummal kezelték és éveken keresztül volt szanatóriumban. Nyugodtabb időszakaiban a párizsi művészeti élet meghatározó figurája volt, szürrealista forgatókönyveket írt, színházi darabokat és filmeket rendezett, verseket írt. Az 1930-as évek végén a betegsége újra fellángolt, bizarr elméleteket kezdett gyártani mágiáról és a természetfelettiről, végül a barátai vitték be egy szanatóriumba, ahol (hosszabb-rövidebb kihagyásokkal) élete végéig kezelték.
Camille Claudel: szobrokban elmesélt fájdalom
Camille Claudel (1864-1943) francia szobrászt az egyik legtehetségesebb művésznek tartották a 1800-as évek Párizsában. Az egyik legelső nő volt, aki művészetet tanult Franciaországban, többek között Auguste Rodin műhelyében, akivel közel tíz évig szenvedélyes és viharos szerelmi kapcsolatban is élt. Sikeres művészi karrierjének 1905-ben vetett véget a szkizofrénia. Sok kész szobrát, vázlatát elpusztította, hosszú időre eltűnt a nyilvánosság elől és a paranoia jeleit is felfedezték rajta: többek között Rodint is megvádolta azzal, hogy ellopta az ötleteit és összeesküvést sző ellene. Évekig teljesen magányosan élt, míg 1913-ban - családi nyomásra - szanatóriumba nem került. Élete utolsó 30 évét egy pszichiátriai intézetben töltötte. Camille Claudel életéről 1988-ban filmet készítettek Isabella Adjani és Gerard Depardieu főszereplésével.
Zsenik árnyékában
Meglepő módon a zseniális tudósok, művészek vagy politikusok családjában is gyakran előfordul a szkizofrénia: Albert Einstein fián, Eduardon húszéves korában hatalmasodott el a betegség, mely nemcsak a tehetséges fiatalember tanulmányait törte ketté, de az apjával való kapcsolatát is megmérgezte. F. Scott Fitzgerald amerikai író felesége, Zelda - akit az 1920-as évek egyik meghatározó, divatteremtő személyiségének tartottak - egy idő után egyre nehezebben viselte a férje hírnevét, és mániásan próbált megfelelni az elvárásoknak. Éveket töltött szanatóriumban, ahol meglepően kreatív időszakai is voltak, többek között regényt írt és festett. Végül a pszichiátrián kitört tűzben halt meg.
