Új dolog derült ki a skizofréniáról

Emil Kraepelin német pszichológus már a 19. század végén megmondta, hogy a skizofrénia nemcsak agyi, de a fizikai egészségre is kiható rendellenességekkel jár - csak akkor még senki nem hitte el.

A századfordulón badarságnak tűnő ötletről most kiderült, hogy valójában igaz, csak egyelőre nem értjük, hogy az átlagnál miért halnak 15-20 évvel korábban a skizofréniában szenvedő emberek - írja a 24.hu .

Bár sokan öszekeverik őket, a skizofrénia nem egyenlő a tudathasadásos állapottal - a skizofrén ember nem feltétlenül agresszív és veszélyes, a személyisége egyben marad, csak a gondolatainak és érzelmeinek egysége sérül. Ráadásul a 19-20. század derekán a skizofréniát egy kalap alá vették a mániás depresszióval, pedig a kettő teljesen különböző pszichológiai rendellenességet takar. Elsőként Emil Kraepelin német pszichológus és pszichiáter volt az, aki kettéválasztotta a kettőt, és a mániás depresszió mellett megnevezte a dementia praecoxot is, amit ma skizofréniaként ismerünk. Míg Kraepelin ezen elméletét már a kortársai is elfogadták egy másik elméletet egyenesen bődületes ostobaságnak tartottak. Kraepelin ugyanis kijelentette: a skizofrénia nemcsak agyi, de a fizikai egészségünkre kiható változásokkal is együtt jár.

A skizofrénia nemcsak agyi változásokkal ját együtt
A skizofrénia nemcsak agyi változásokkal ját együtt

Azzal tisztában vagyunk (és már Kraepelin korában is sejtették), hogy a skizofréniás ember várható élettartama nagyjából 15-20 évvel kevesebb, mint az átlag - ennek részben a megnövekedett öngyilkossági hajlamhoz van köze, ami azoknál a betegeknél jelentkezik, akik nem kapnak időben segítséget, vagy nem megfelelő kezelésre járnak. Emellett azt is tudjuk, hogy a skizofréniától szenvedőknél magasabb a szív- és érrendszeri betegségek esélye és a cukorbetegség kialakulásának aránya is. Kutatók egészen eddig azt hitték, hogy ez a skizofréniával gyakran együtt járó szociális elszigeteltség, a személyes higiénia hiánya, vagy a gyakran komoly következményekkel járó viselkedésbeli rendellenességek hatása.

Skizofrénia: kell félnünk a betegektől? Részletekért kattintson !

A King's College London kutatói azonban most megcáfolták ezt az ok-okozati összefüggést. Ha ugyanis a korábbi elmélet helytálló lenne, akkor a kutatók szerint ezek a problémák a pszichológiai betegség diagnosztizálásakor kisebb arányban lennének jelen, mint az előrehaladott állapotú, évek óta ezzel küzdő betegeknél. Vizsgálatok azonban azt bizonyították, hogy a fiatal, tizenéves betegeknél is nagyobb a szervezetben a gyulladás mértéke, bizonyos hormonok egészséges aránya felborul, és több a szívbetegségekre utaló kockázati faktor. A kutatók azt is megállapították, hogy arányaiban ugyanannyi az agyi rendellenességek és a rossz egészségre utaló jelek száma, így három hipotézist állítottak fel.

Az első szerint az agyban történő kémiai változások hatnak ki a stresszre: például ha a stresszhormonok száma megemelkedik, az magas vérnyomáshoz vagy cukorbetegséghez is vezethet hosszú távon. A második hipotézis azt mondja, hogy a testi rendellenességek hatnak ki az agyra. A harmadik pedig azt, hogy egy mindeddig ismeretlen faktor hat ki mind az agyi, mind a testi változásokra. Egy viszont biztos: Kraepelinnek igaza volt, és a skizofrénia nemcsak agyi, hanem testi és egészségbeli változásokkal is együtt jár.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +3 °C

A reggel még felhős tájakon is csökken a felhőzet, és napközben már mindenütt napos, gomolyfelhős idő várható. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet elsősorban hazánk keleti felén kísérhetik élénk, néhol erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb. Fronthatás nem várható, így a frontérzékenyek szervezete is pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!