Szokások, melyek súlyosbítják a szorongást

Aki napi szinten küzd súlyos szorongásos tünetekkel, tudja, hogy mennyire negatív hatással lehet a folyamatos feszültség a mindennapjaira. Ráadásul vannak dolgok, amelyekre ha nem figyelünk, csak még nehezebbé tesszük a saját életünket. Ellenben ha észben tartjuk és kerüljük ezeket, akkor egyszerűbbé válhat az életünk.

Ha újra és újra végiggondolunk egy helyzetet vagy egy problémát, és minden elemét ízekre szedjük, hogy megértsük, irányítani tudjuk, akkor egy idő után ellentétes hatást érünk el. Több kutatás is bizonyítja, hogy a folyamatos rágódás sokkal rosszabbá teszi a kedélybetegséget és a depressziót. Szakértők azt javasolják, hogy bármivel vagy bárkivel is van gondunk, próbáljunk meg beszélni róla, és megkeresni a megoldást, vagyis valamilyen módon az elmélkedés helyett inkább szavakkal és tettekkel reagáljunk. Ezen felük pedig igyekezzünk, hogy megértsük: nem irányíthatunk mindent.

szorongás
A szorongás a legtöbb ember számára jól ismert állapot. Vannak jó technikák a feltartóztatására

Ne ellenőrizzük állandóan az e-mailjeinket!

Amióta telefonról is figyelhetjük a levelezésünket, egyre több ember kényszeresen rájuk néz munkaidőn kívül is, ami kis túlzással olyan, mintha egész nap nem állnának fel a munkaasztaluktól. Ha nem arról van szó, hogy valamilyen létfontosságú üzenetre várunk, munkaidő után még legfeljebb egyszer nézzünk rá a mailjeinkre, mert ha agyunk nem tud kikapcsolni, akkor sokkal feszültebbek leszünk. Ráadásul, ha este az ágyban is a telefonunkat nézegetjük, még az alvással is gondjaink lehetnek, ami szintén nagyon rossz hatással van a kedélybetegségek intenzitására.

Ne hagyjuk ki az edzéseket!

A depresszió , a szorongás és a hasonló kedélyzavarok egyik legjobb ellenszere a rendszeresség: rendszeres alvás, rendszeres testmozgás és rendszeres, egészséges táplálkozás. Ezek mind nagyszerű hatással vannak a mentális állapotra. A sport során a testünkben dopamin és szerotonin szabadul fel, amelyek természetes kedélyjavítók. Akik valami miatt hirtelen abbahagyják a rendszeres mozgást, a váltás már önmagában is kiválthat kisebb mértékű szorongást, depressziót.

Mindenki szorong, ha valós vagy vélt veszélyt érzékel. Sőt az tart életben, és kényszerít biztonságos viselkedésre, hogy el akarunk menekülni, ha ijesztő dolgokat fedezünk fel. A feszült érzés azonban néha túlmegy az egészséges határon. És akkor valamit tenni kell. Részletek!

Ne töltsünk túl sok időt egyedül!

Akiknek stabil baráti körük van, általában sikeresebben birkóznak meg mindenféle mentális problémával: a szorongással , depresszióval küzdőknek ugyanis nem tesz jót a magány és az elszigeteltség. Próbáljunk meg minél többször társaságba járni, minél több dologgal elterelni a figyelmünket, és bármennyire úgy érezzük is, hogy nincs kedvünk kitenni a lábunkat a lakásból, vegyünk erőt magunkon. Ne mondjunk le sem családi, sem baráti meghívásokat. Emberek között lenni nagyon jó hatással van a pszichére.

Forrás: prevention.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

A csapadéktömbök számossága, valamint a gyorsan vonuló gomolyfelhők mennyisége csökken, így döntően derült vagy gyengén felhős lesz az ég, ugyanakkor elsősorban keleten, északkeleten az éjszaka második felében is előfordulhatnak felhősebb körzetek, néhol eshet is. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, hajnalban már inkább csak a Dunántúlon lehet helyenként élénk.Hajnalra általában 6 és 11 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős, szélvédett, hidegre hajlamos helyeken hidegebb lehet az idő, néhol talajmenti fagy sem kizárt. Kedden már nem érvényesül fronthatás, anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!