Okosító absztinencia

Az alkohol közismerten butít - az absztinencia, a leszokás meg okosít! Azaz, amíg a szeszes italok lassan, de biztosan roncsolják az agyat, károsítják a szellemi funkciókat, addig az ivás tartós és sikeres felfüggesztése - részben - helyreállítja az idegi funkciókat, és a sikeres leszokást követően az agyszövet valamelyest regenerálódik.

Erre a következtetésre jutott Andreas Bartsch, a német Würzburgi Egyetem neuroradiológusa, aki a Brain nevű szaklapban közölte 15 sikeres elvonókúrán átesett önkéntes kísérleti alany ideggyógyászati leleteit. A (volt) alkoholistákat a terápia előtt és hat héttel később vizsgálták meg igen alaposan. Alig másfél hónappal az alkoholmegvonást követően az agytömeg térfogata átlagosan két százalékkal nőtt. Az agy fehérállományának fokozott regenerálódására utalt bizonyos anyagcseretermékek 10-20 százalékos felszaporodása. Pszichológiai tesztek szerint is jelentősen javult a koncentrálóképesség és az agy éberségi szintje.

Ez persze csak árnyalja azt a régóta ismert tézist, hogy az agysejtek száma életünk folyamán fokozatosan és megállíthatatlanul csökken. Mindenesetre az (alkohol)mérgezés megszűntével, úgy tűnik, magához tér az "absztinens" agy. Ezen is érdemes elgondolkodniuk azoknak, akik nem képesek megállítani életfontosságú szerveiknek, májuknak, ereiknek, idegrendszerüknek alkohollal való folytonos mérgezését.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.