Nézze meg: ez a számítógépes játék segít a depressziósokon!

A fiatalok körében egy háromdimenziós számítógépes játék ugyanolyan hatékonynak bizonyult a depresszió kezelésében, mint a személyes pszichológia tanácsadás - derült ki egy új-zélandi tanulmányból.

A British Medical Journal honlapján publikált tanulmány arra a megállapításra jutott, hogy a Sparx nevű interaktív számítógépes fantasy játékot.

A játékosok egy avatárt választanak maguknak és egy virtuális világban kell megteremteniük az egyensúlyt, melyet az úgynevezett Gnatok (komor, negatív automatikus gondolatok) veszélyeztetnek.

Ez az önsegítő játék valójában kognitív viselkedésterápiás technikákat alkalmazva segít a fiataloknak a depresszió leküzdésében, és a kutatók jelentése szerint ez a módszer ugyanannyira hatásos, mint a hagyományos kezelések, ugyanis mindkét módszerrel a tüneteket közel 30 százalékkal lehet lecsökkenteni.

A kutatásban összesen 187 új-zélandi fiatal vett részt, akik közül az egyik csoportot a szóban forgó játék használatával kezelték, míg a másik csoport a hagyományos terápiában részesült. A kezelés végére a számítógépes játékkal játszó csoport 44 százalékánál, míg a hagyományosan kezelt csoport mindössze 26 százalékánál tapasztaltak jelentős javulást, derült ki az Aucklandi és az Otagói Egyetem kutatóinak jelentéséből.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.