Nem minden marihuánát mutat ki a teszt

Az orvosi rendelvényre alkalmazott marihuána befolyásolhatja a kezelt személyek járművezetői képességeit, ám a szokványos józansági vizsgálatok nem mindig mutatják ki őket.

Az AIDS-szel, rákkal és bizonyos erős fájdalmakkal járó betegségekkel küzdő páciensek még órákkal a marihuána tartalmú gyógyszer alkalmazása után is egyensúlyzavart és lelassult reakciókat mutattak holland kutatók eredményei szerint. Azon érintetteknél, akiknek szervezete nem szokott hozzá a marihuánához, járművezetés esetén akár 0,8 ezrelékes véralkoholszintnek megfelelő képességromlás is bekövetkezhet, ami több országban törvénysértést jelent.

"Egyelőre nagyon keveset tudunk arról, hogy az orvosi marihuána hogyan befolyásolja a baleseti statisztikákat és az esetleges sérülések vagy halálesetek előfordulását" - mondta dr. Guohua Li, aki ezen összefüggést kutatja a Kolumbia Egyetemen, ám jelen tanulmány elkészítésében nem vett részt. "Aggodalomra ad okot, hogy a hatóanyag kölcsönhatásba léphet más gyógyszerekkel vagy alkohollal, ami tovább rontja a közúti biztonságot" - tette hozzá.

A friss, holland kutatásban 12 alkalmi (havonta maximum háromszor alkalmazó) és 12 gyakori marihuána-használó vett részt. Wendy Bosker, a Maastrichti Egyetem szakértője 10 vagy 20 miligramm orvosi marihuánát, vagy pedig placebót adott az érintetteknek. Két órával később vezetési teszt következett, amely többek között állandó sebesség fenntartására, egyenes vonalban történő haladásra és a követési távolság megtartására irányult, illetve az alanyok átestek a tipikus józansági teszten, amely sétálást, fordulást és egy lábon történő egyensúlyozást foglal magában.

A résztvevők jelentős része a drog hatása alatt néhány centiméternyi ingadozást mutatott, de a rendszeres alkalmazóknál enyhébb volt a mellékhatás. A marihuána a reakcióidőt is befolyásolta egy másodperccel a követési távolságra vonatkozóan, ám ez az eltérés nem bizonyult szignifikánsnak. Az utak mentén alkalmazott józansági teszt azonban semmilyen eltérésről nem szolgált adattal.

Az egyik gyógyszer hatásmechanizmusa lényegesen lassúbb a rekreációs drogként alkalmazott marihuánáénál, tehát órákkal később is megváltozott tudatállapotot eredményezhet. "A marihuána emésztőrendszerben történő felszívódása hosszabb távú hatást von maga után, mint a cigarettán keresztüli" - magyarázta dr. Barth Wilsey, a Kaliforniai Egyetem kutatója, aki számos hasonló témájú munkában működött közre. "Ez a vizsgálat a lehető legmagasabb dózist vizsgálta, a páciensek többsége ennél jóval, akár tízszer alacsonyabbat kap, ami autóvezetésnél sem okoz gondot."

Az orvosi marihuána alkalmazása jelenleg az Amerikai Egyesült Államok 17 tagállamában, illetve fővárosában legális, és a legtöbb helyen fölhívják az emberek figyelmét a lehetséges közúti kockázatra. "Nincs egyszerű és biztos megoldás arra, hogy megállapítsuk, valaki marihuána hatása alatt áll-e. Mindenképpen érdemes volna kidolgozni ilyet" - nyilatkozta dr. Guohua Li.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati megyékben délelőtt még lehetnek felhősebb körzetek is. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 12 fok között valószínű, míg késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!