Nem árt, sőt jót tesz a marihuana a tüdőnek - állítják kutatók

Nem okoz komoly károkat a marihuána a tüdőben, sőt időnként néhány füves cigi még jót is tehet a tüdőkapacitásnak - állítják egy meglehetősen ellentmondásos tanulmányban amerikai kutatók.

A Kaliforniai és az Alabamai Egyetemek szakemberei egy közel 20 éven át tartó, 5000 ember bevonásával készült kutatás adataira alapozva közölték megállapításaikat.

"Az időnkénti marihuána-fogyasztás hozzájárulhat a tüdőkapacitás növeléséhez" - mondta a tanulmány egyik szerzője, Stefan Kertesz. "Mivel egyre több amerikai használ marihuánát, többek között orvosi célokból, fontos tudnunk, hogy milyen hatásai vannak a szervezetünkre. Az eredményekből az derült ki, hogy napi egy joint nem árt a tüdőnek, nem úgy, mint ugyanennyi cigaretta."

Azt még nem sikerült kideríteni, hogy miért más a dohány és a marihuána hatása a tüdőre, annak ellenére, hogy a kémiai összetételük meglehetősen hasonló, ezért a szakértők további vizsgálatokat javasolnak.

Az Egyesült Államokban a marihuána orvosi célú felhasználása meglehetősen elterjed. Szerkesztőségünk természetesen csak a tudományos kutatások eredményét ismerteti, semmilyen formában nem támogatjuk az illegális drogok használatát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati megyékben délelőtt még lehetnek felhősebb körzetek is. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 12 fok között valószínű, míg késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!