Már a történelem előtti idők leletei sejtetik, milyen jelentős szerepet játszott a művészi megjelenítés a mágikus gyógyító szertartásokban. Akár a sámánok, akár a keleti gyógyítók jól ismerték a személyiségformálás lelki gyógyhatását. Az ógörög gyógyító művészetben is központi szerepet játszott a lelkiállapot ún. múzsai kezelése. Ezt Püthagorász honosította meg a görög gyógyászatban - valószínűleg az egyiptomi orvoslás örökségeképpen. Arisztotelész a muzsika, a költészet és a dráma tisztító hatását hangsúlyozta, ami "derűs örömre" vezet. Azonban az orvoslás alkotó hagyománya, amely a betegek alkotó erőit is felgerjesztette, idővel feledésbe merült.
A modern pszichiátria úttörői a 18. század végén alkalmazták ismét a lelki és elmebetegek kezelésében a festészetet és a színházművészetet. Nevezetessé váltak a charentoni elmekórház színielőadásai, melyeket az intézetben ápolt De Sade márki (1740-1814) rendezett.
Művészi eszközök
A művészi eszközökkel folytatott gyógyítás átfogónak tekinthető, mert minden érzékszervre hat, és igyekszik a teljes személyiség jó közérzetét biztosítani - testi, lelki és szellemi területen egyaránt. Amikor egy gyermek önkéntelenül énekel, táncol, festeget, rímeket farag vagy színházasdit játszik, akkor szabadon kifejezésre juttatja testi, lelki és szellemi indíttatásait. A művészi eszközökkel való gyógyítás igyekszik visszaadni az embernek a spontán önkifejezés képességét azáltal, hogy közvetlenül az érzelmekre hat, és elvezet a szimbólumok, a képek és a szavakkal nehezen megfogalmazható dolgok világába.
A terápia célja
A különféle művészetterápiák célja a "belső emlékezés" ösztönzése. Ennek háttere az az elképzelés, hogy amit az érzékek tudomásul vesznek, a test emlékezetként tárolja. Ily módon az emlékek akkor aktivizálhatók, ha kapcsolatot teremtünk a testtel, vagyis muzsikálás, tánc és alkotás közben érzelmeket és gondolatokat fejezünk ki, ami azt jelenti, hogy az érzékelést konkrét formába öntjük. A terápia szempontjából nem az alkotások művészi minősége a fontos, hanem az a folyamat, melynek során megvalósultak, és az, amit alkotójuk számára jelentenek.
Terápiás módszerek
A művészetterápiás módszerek repertoárja tág határok között mozog: festés, formázás, éneklés, muzsikálás, tánc, színészkedés és bábozás, pantomim és álarckészítés, akárcsak a rímfaragás - mind hozzátartozik.
A sajátos helyzet vagy zavar, valamint a gyógyító eljárás lefolyása szerint választják meg a terapeuták a megfelelő módszert. Abból indulnak ki, hogy mindegyik módszernek különleges hatása van. Például: a színekkel és formákkal végzett munka felderítő hatású, és elősegíti az önállósodást. A muzsikával való foglalkozás figyelmet, kifejezéskészséget és kapcsolatteremtő képességet kíván. A mozgás és a tánc a kibontakozást segíti elő, és felkelti a kapcsolatteremtés igényét. A színpadi játék és a "költészet" által élesebben látjuk önmagunkat, és felismerjük vágyainkat.
Képi alkotóterápia.
A képzeletnek és az anyag megválasztásának semmi sem szab határt: alkothatunk szénnel, krétával vagy színes ceruzával, festékkel, agyaggal, homokkal, természetes anyagokkal vagy köznapi használati tárgyakkal - a kezelés céljától függően.
A képi megjelenítés sokféle lehet: ceruzával firkarajzokat készíthetünk; két kézre fogott zsírkrétát behunyt szemmel vezetünk a papíron, ilyenkor a mozdulatokat és formákat a képzeletünk irányítja; a terapeuta által javasolt témát jelenítünk meg; szótlanul, ketten felváltva festünk egy képet; puha agyagból készítünk formákat, szobrokat, s közben az anyaggal erőteljesen agresszívan is bánhatunk, érzelmeinktől függően. A végeredményt megszemléljük, értelmezzük a terapeutával és megbeszéljük az alkotás közben feltört érzéseket.
Zeneterápia.
Luther Márton szerint a muzsika a legjobb balzsam a megszomorodott ember számára, ami által a szíve ismét elégedetté és felfrissülté válik.
Lágy melódiák megnyugtatnak és oldják a feszültséget. Mérhetően csökkentik a vérnyomást, a pulzusszámot és a légzés gyorsaságát, oldják az izmok feszültségét, hangulati változást, álmosságot idézhetnek elő. Nyugtalanító ritmusok és harsány disszonanciák viszont fokozzák a vérnyomást, a szív-, a pulzus- és a légzésritmust. Az erőteljes zene a belső izgalmi állapotot kábulatig, fájdalomig fokozhatja.
A harmonikus muzsika tekintetbe veszi a szervezet szükségletének megfelelően változó feszültségkeltést és feszültségoldást. A muzsikának megvannak ezek a sajátosságai akkor is, ha csak hallgatjuk, akkor is, ha valamely hangszeren improvizálunk.
Drámaterápia.
Ez a módszer az életet jelenetek és hangulatok színváltozásának tekinti, amelyek bevésődnek emlékezetünkbe. A drámaterápia azt kívánja elérni, hogy mindenki pozitív értelemben váljon saját történetének rendezőjévé.
A drámaterápiát szinte kizárólag csoportokban alkalmazzák. Egyik résztvevő például szóba hoz egy problémát. Ezt megbeszélik, rekonstruálják, s aztán jelenetté formálják. Játék közben alakul ki az összefüggő láncolat, amely lépésről lépésre elvezet a korai, egykor sokkoló élmény feltárásához. A drámaterápia gyógyító hatása lényegében oda vezethető vissza, hogy minden csoporttag érzelmileg vesz részt a cselekvésben: ami egy valakit megindít, az a többiekre is hatással lehet.
Táncterápia.
A tánc ősi nyelv, amely életérzést és életkedvet képes kifejezni. A tánc önkívületi állapotot idézhet elő és egyformán stimulálja a szellemet, testet és lelket. A tánc mindig is a gyógyító rítusok része volt.
Tánc közben minden test őszinte nyelven beszél. Táncolva az emberek kifejezhetik örömeiket, gondjaikat, s közben megmutatják testi önarcképüket, amely állandóan változik. Ezt az önarcképet minden szervi, érzelmi és szociális feltétel megváltoztathatja, minden tapasztalat és érzelem elraktározódik a "testemlékezetbe": a táncterapeuták pedig ezt a hátteret igyekeznek feltárni, elfojtott érzelmeinket együttérzéssel és elemzéssel napvilágra hozni. Táncolva megtanulhatjuk szabadon és autentikusan kifejezni magunkat, és szorongás nélkül kapcsolatot teremteni másokkal.
Versterápia, mesemondás.
Amikor keleten a hallgatók összegyülekeznek a mesemondó körül, vagy amikor a gyermekek újra meg újra hallani akarnak egy mesét, nem csak a szórakozás kedvéért teszik: a népmesék szimbolikus erejének és közvetlenségének lélekgyógyító, felszabadító jellege is van.
Olyan emberek, akik még mielőtt beszélni tudtak volna sérüléseket, traumákat szenvedtek el, gyakran nem tudják szavakban kifejezni panaszukat. Irodalmi szövegek szimbolikus képei mégis elérhetők a számukra: költemények és mesék különösen alkalmasak arra, hogy a kimondhatatlant kifejezzék.
A versterápiát gyakran csoportokban alkalmazzák. Befogadásra kész, nyílt légkörben szövegeket olvasnak fel, történeteket adnak elő. Egy történet az egyes hallgatókban különféle hangulatokat kelthet, amelyeket kifejezésre juttatnak. Az olyan megjegyzésekre, mint "ez annyira szomorú volt", vagy "én bizony másként tettem volna", a terapeuta felfigyel: a kör résztvevői most már személyes élményeikkel is előhozakodhatnak, ami a többiek érdeklődését is felkelti. Ilyenkor a résztvevők közösen változtathatnak a történeten, vagy jelenetté formálhatják. Azonosulhatnak a szöveg különböző alakjaival vagy elemeivel, megváltoztathatják a cselekményt.
Egyéb terápiák
A testi-lelki gyógyulásban mindig fontos szerepe volt az örömnek. Ilyen "örömterápia" a célja például annak, amikor a bohócok, bábjátékosok, színészek megjelennek a gyermekkórházakban, és rögtönzött előadást tartanak a kis betegeknek.
Sok esetben jót tesz a lelkileg labilis vagy sérült gyerekeknek, ha valamilyen kis állatról, házi kedvencről gondoskodhatnak. Sok szeretetet, vigaszt kapnak egy kis állattól, és viszont, ők is szerethetik, dédelgethetik, törődhetnek vele. Egy kiskutya, cica, rágcsáló vagy madár nem csak örömforrás, hanem felelősség is. Egyúttal fejlődik a gyerekek felelősségérzete, hiszen az a kis élőlény rájuk van bízva, tőlük függ az egészsége, a jóléte. Magányos, idős emberekre is jó hatással van egy kutya vagy egy macska közelsége. Ilyenkor az állat megbízható társ a társtalanságban.
Az alternatív gyógymódok színes kínálatában megtalálható a színterápia is. Számos kultúra gyógyítói tulajdonítottak izgató vagy nyugtató hatást a színeknek és a fénynek. A 19. század végén orvosok, biológusok és pszichológusok kísérleteztek a színes fény testre és hangulatra gyakorolt hatásaival. Csekély eredményei okán azonban veszített jelentőségéből. Manapság színes fényeket elsősorban gyógypraktikánsok és kozmetikusok alkalmaznak terápiás céllal. Úgy vélik, hogy a színváltás információként hat a testsejtekre. Állítólag a piros izgatóan, a narancsszín derítőleg, a sárga erőt adóan hat. A színes fényű lámpák ezeket a tulajdonságokat hivatottak átadni, és az "energetikai szabályozást" végrehajtani. A hatás természettudományosan nem bizonyított. 22. szám
