Minden 100. embert érint a szkizofrénia

A szkizofrénia, melynek első tünetei kamaszkorban, illetve fiatal felnőtt korban jelentkeznek, a népesség 1%-ánál fordul elő.

Köztünk élnek, tudunk róluk?

Amikor az ember olyan betegségről olvas, amely a statisztikák szerint mindösszesen a populáció alig egy százalékát érinti, mint például a gluténérzékenység, a HPV-fertőzések vagy a szkizofrénia, talán könnyelműen legyint, hogy a jelenséggel kár is foglalkozni, ha a számokból indulunk ki. Pedig ez utóbbi pszichiátriai kórképpel például éppen azért lenne fontos érdemben foglalkoznunk, mert minél korábban ismerjük fel a tüneteket, annál eredményesebben kezelhető.

A szkizofrénia a pszichotikus állapotok közé sorolt agyi betegségeknek közös neve, melyeknek közös jellemzője, hogy a beteg gondolatai és érzelmei szétesnek. A pszichotikus állapotok a realitásérzék elvesztésével, érzékcsalódásokkal, hallucinációkkal, az érzelmi élet zavaraival, téveszmékkel járó elmegyógyászati betegségek.

Állandó arányok

A World Health Organization (WHO, Egészségügyi Világszervezet) szerint világszerte 24 millió ember szenved szkizofréniában, ám az érintettek több mint fele sajnos nem részesül megfelelő kezelésben, pedig ahogy a depresszió, a szorongásos betegségek és a demencia, úgy a szkizofrénia esetén is igazolható az életminőség jelentős javulása a modern gyógyszeres kezelések alatt.

Nagyon érdekes tudományos tény, hogy a szkizofrénia előfordulása egyébként állandó az emberi populációban, a kutatások szerint egészen pontosan 0,8-1%-os. A statisztika oldaláról nézve ez azt jelenti, hogy az átlagnépességben majdnem minden századik ember szkizofréniában szenved. A szkizofrénia ezen állandó előfordulási aránya arra utal, hogy a betegséget nem a környezeti tényezők határozzák meg, hanem sokkal inkább a genetikai tényezők, illetve a genetika és a környezet kapcsolata. Ezt igazolják a családon belüli előfordulási arányok is.

Családban marad

Ha a családban valakinél már előfordult a betegség, nem biztos, hogy a leszármazottak is megbetegszenek, de megnő a veszélyeztetettség. Érdekes az arányt egypetéjű ikreknél vizsgálni: ha a testvérpár egyik tagja megbetegszik ugyanis, akkor a másiknak 50%-os esélye van ugyanerre. Kétpetéjű ikreknél és a testvéreknél ez a szám csökken, míg az előbbinél 15%, utóbbinál már csak 10% ennek az esélye. Ha a szülőknél fordul elő szkizofrénia, a gyermekek is veszélyeztetettebbek (8-10%, illetve ha mindkét szülő beteg, akkor 25-40%).

Még meglepőbb viszont az, hogy a szkizofrénia akkor is kialakulhat, ha csupán a nevelőszülőknél fordult elő a betegség, akikkel a gyermek vér szerint nem áll rokoni viszonyban. Ennek valószínűsége 5%.

Mi a teendő?

Ha a betegség gyanúja felmerül, a diagnózis felállítása minden esetben pszichiáter feladata. Minél korábban találkozik az érintett a szakemberrel, annál nagyobb az esélye arra, hogy jelentős életminőség-javulást tapasztal az úgynevezett kétpilléres kezelés során, ahol a gyógyszeres terápiát a pszichológiai kezelés is kiegészíti. Hihetetlenül nagy szerepe van a családnak a beteg terelgetésében, támogatásában, de az érintett közreműködése is ugyanúgy elengedhetetlen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Ez a vitamin segíthet megelőzni a cukorbetegséget – Nem árt azonban vigyázni vele
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Általában gomolyfelhős, napos idő várható, de a késő délutáni óráktól északnyugat felől elkezd határozottabban növekedni a felhőzet. A déli óráktól a Dunántúlon, majd később már a középső országrészben is előfordulhat zápor, zivatar. Az olykor megélénkülő délies szél délutántól egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, a Dunántúlon helyenként megerősödik. Emellett zivatarok környezetében is lehetnek erős, viharos széllökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 30 és 35 fok között valószínű.Késő estére 17 és 27 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn egy újabb hidegfront éri el az országot, és az enyhe időjárás-változás kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.
kvíz
A vese bontja le az alkoholt. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a szerveid Mennyire ismered saját tested működését? Ismered belső szerveid főbb funkcióit? Teszteld anatómiai tudásod kvízünk segítségével!