Mi a közös John Nash-ben és Csontváryban?

A szkizofréniát régen az ördögtől eredeztették, az érintetteket pedig csodabogárnak vélték és megbélyegezték, vagy kíméletlenül igyekezték kiűzni belőlük a démont. Kik szenvedtek ebben a betegségben? Az alábbiakban kiderül.

Vissza az egyiptomiakhoz

A történelmi feljegyzések és megfigyelések alapján bátran kijelenthető, hogy az emberiség történetében is végigkövethető ennek a kóros állapotnak a jelenléte, mely számos híresség életét is meghatározta. Már a régi egyiptomi írások is tanúsítják, hogy a depresszió és a demencia mellett a szkizofrénia is ismert betegség volt az ókori civilizációban, akiknek tagjai úgy tartották, hogy a testi bajok minden esetben a szív, illetve a méh megbetegedésével állnak összefüggésben, ezek pedig a démonok munkálkodásának az eredményei.

Az ördög műve

Az ókori görög és római feljegyzések és irodalmi művek alapján úgy tűnik, hogy bár a régi civilizációk is minden bizonnyal féltek a mentális betegségektől, illetve fel is figyeltek rájuk, mégsem voltak olyan diagnosztikai szempontok birtokában, melyekkel pontosan be tudták volna azonosítani azokat. Ennek következtében mindenki, aki abnormálisnak számított - így a szkizofréniától szenvedő érintettek is - a többiekhez képest, ugyanolyan kezelésben részesült az évszázadok, évezredek folyamán.

John Nash amerikai matematikusnál is szkizofréniát diagnosztizáltak
John Nash amerikai matematikusnál is szkizofréniát diagnosztizáltak. Fotó: Getty Images

Mivel a korai elméletek szerint minden mentális probléma az ördöggel volt összefüggésbe hozható, emiatt a kézenfekvő gyógymód csakis a démonok kiűzése lehetett, akár zene, akár veszélyes sebészeti beavatkozások segítségével, melyeket hatékonynak gondoltak akkor is, ha olykor életveszélyesnek bizonyultak.

A demencia praecoxtól a szkizofréniáig

Emil Kraepelin német pszichiáter volt az első, aki a mentális betegségeket külön-külön igyekezett osztályozni, és a "demencia praecox" kifejezést használta azokra, akiknél a mai értelemben vett szkizofrén tünetegyüttest diagnosztizálták. Később, a kilencszázas évek elején a svájci Eugen Bleuler írta le először a betegséget, ő alkotta meg a szkizofrénia kifejezést is a görög "szkhidzó" (hasítani) és a "phrén" (lélek) szavakból.

A betegségről azóta tudjuk, hogy az emberek mindössze egy százalékát érinti, és ez a krónikus és nagyon gyakran rokkantsághoz vezető pszichés tünetegyüttes férfiaknál a tizen- vagy huszonéves életkorban, nőknél pedig a húszas-harmincas években kezdődik. A szkizofréniát jelenleg nem tudják gyógyítani, ellenben a pszichiáterrel együttműködésben, különösen korai diagnózis esetén karban tartható.

Híres szkizofrének

Hogyan hat a hozzátartozókra, ha szkizofrén beteg van a családban? Részletek itt.

Talán az egyik leghíresebb tudós, John Nash betegsége a legszemléletesebb példa, a matematikusé, akiről film is készült, melyben paranoid szkizofréniájának minden árnyoldalát megismerhetjük. Csontváry Kosztka Tivadar magyar festőművésznél is felfedezték a betegségre jellemző tüneteket, noha sosem részesült pszichiátriai kezelésben. Viselkedése miatt szinte mindenki őrültnek, "bolond patikusnak" tartotta, művein is tetten érhetőek a szkizofrénia nyomai.

A lista pedig végeláthatatlan. Hogy kik az érintettek? Például Eduard Einstein (Albert Einstein fia), Syd Barrett (brit művész), James Beck Gordon (dobos), Charles "Buddy" Bolden (jazz-zenész), Antonin Artaud(francia drámaíró), Lionel Aldridge (amerikai sportoló), Mary Todd Lincoln (Abraham Lincoln felesége), Meera Popkin (Broadway-csillag, színésznő) és Rose Williams (Tennessee Williams testvére). Rájuk - legyenek bár nagy művészek, politikusok vagy kulcsfigurák - nem szabad úgy tekintenünk, hogy kiválasztottak lettek volna, egyszerűen egy súlyos betegség jellemezte életüket, mellyel kénytelenek voltak együtt élni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!