Mentális betegségeket okozhat a légszennyezés

Összefüggést mutatnak a légszennyezéssel a gyerekek és tizenévesek mentális betegségei egy nagy léptékű svéd kutatás szerint. A kutatók azt találták, hogy a légyszennyezés viszonylag csekély növekedése is összefügg a kezelt pszichiátriai zavarok számának jelentős növekedésével.

Ez volt az első tanulmány, amelyik kapcsolatot talált a két jelenség között. Az eredmények összhangban állnak azokkal a tanulmányokkal, amelyek szerint a légyszennyezés hatással lehet a mentális és kognitív egészségre, a gyerekek pedig különösen érzékenyek a rossz levegőre.

A British Medical Journal Openben megjelent tanulmány szerzői több mint 500 ezer, 18 év alatti gyereknél vizsgálták meg, mennyire vannak kitéve légszennyezésnek . Az adatokat összevetették a mentális betegségekre felírt gyógyszerek adataival, a vizsgált orvosságok spektruma a nyugtatóktól a pszichózisokat kezelő szerekig terjedt.

Összefüggést mutatnak a légszennyezéssel a gyerekek és tizenévesek mentális betegségei

„Az eredmények azt is jelenthetik, hogy a leginkább a közlekedésből származó légszennyezés csökkentésével kevesebb pszichiátriai betegség lenne a gyerekek és a tizenévesek körében” – vélte Anna Oudin, az Umeai Egyetem munkatársa, a kutatás vezetője.

A kipufogógázokat kapcsolatba hozták a demenciával, az asztmával, a rákkal, a cukorbetegséggel és a szívrohammal. De mi ebből az igazság? Részletek!

Mint Frank Kelly, a londoni King's College kutatója elmondta, egyre több bizonyíték utal arra, hogy a gyerekek különösen érzékenyek a levegő minőségére, részben azért, mert sokkal aktívabbak, így többet szívnak magukba a piszkos levegőből, valamint azért, mert a fejlődő szervek sebezhetőbbek.

A légszennyezés Nagy-Britannia sok városában meghaladja a megengedett mértéket, becslések szerint ez 40 ezer ember halálát okozza évente, noha a számítások csak a tüdőbetegség, a szívroham és az agyvérzés okozta halálozásokat vették figyelembe. Az új kutatás meglepetést okozott, mivel Svédország levegője viszonylag tiszta, a tudósok mégis kimutatták a kapcsolatot a légszennyezés és a gyerekkori mentális betegségek között – írja a The Guardian online kiadása.

Forrás: MTI/ The Guardian

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.