Kínában korlátoznák, mennyit mobilozhatnak a gyerekek

A kínai kibertér-szabályozó hatóság indítványa alapján napi két órában korlátoznák a 18 év alatti gyerekek okostelefon-használatát. Így akarják elérni, hogy a fiatalok kevésbé függjenek az okostelefonjaiktól.

A kínai kibertér-szabályozó hatóság (CAC) indítványa alapján a 16 és 18 év közötti felhasználók csak napi két órán keresztül használhatják az internetet.

A fiatalabb gyerekek okostelefon-használatát is szabályoznák, a 8 évnél idősebb, de 16 év alatti gyerekek legfeljebb napi egy órát használhatják a telefonjukat, míg a 8 év alatti gyermekek legfeljebb napi negyven percet tölthetnének az okostelefon.    

A kiskorúak pedig este 10 órától reggel 6 óráig nem használhatnák majd a legtöbb internetszolgáltatást a mobil eszközökön a tervezet szerint. A korlátozott időszakban csak a kiskorúak fizikai és szellemi fejlődésének megfelelő alkalmazások lennének engedélyezve a gyermekeknek, de ezeket a CAC egyelőre még nem pontosította.    

Az még kérdés, mikortól vezetik be az új korlátozást. Fotó: Getty Images

Peking már régóta próbál fellépni az internetfüggőség ellen, amely a hatóságok szerint jelentős probléma a lakosság körében. A kínai hatóságok 2021-ben már jelentősen csökkentették azt az időt, amelyet a 18 év alattiak online játékokkal tölthetnek: péntekenként, hétvégén és ünnepnapokon legfeljebb egy órát játszhatnak ezekkel a fiatalok. Kína korábban a kiskorúak játékhasználati lehetőségét ünnepnapokon három, egyéb napokon 1,5 órában korlátozta.    

A kiskorúak online védelmének hatékony megerősítése érdekében a CAC az elmúlt években már szorgalmazta egy ifjúsági mód bevezetését az internetes platformokon, kiterjesztve annak lefedettségét, optimalizálva funkcióit és korosztálynak megfelelő tartalommal gazdagítva azt. A bevezetése óta pedig pozitív hatással van a fiatalok internetfüggőségének és a nemkívánatos információk csökkentésére

- közölte a CAC.    

A hatóság a tervezetet nyilvános konzultációra bocsájtotta, közleményük szerint szeptember 2-ig várják a lakosság visszajelzéseit, de azt nem közölték, hogy az új intézkedések mikortól léphetnek hatályba.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet. Többfelé várható jellemzően kisebb mennyiséget adó, időszakos eső. Az északkeleti megyékben a legkisebb a csapadék esélye. Az északias szelet többfelé élénk, elsősorban az Nyugat-Dunántúlon és a Bükk, Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!