Kiderült, meddig nem késő leszokni a dohányzásról

Hasonló mértékű a korai elhalálozás kockázata azon dohányosok körében, akik 35 éves koruk előtt leszoknak a káros szokásról, mint a sosem dohányzók esetében – derült ki egy friss kutatásból. Úgy tűnik tehát, hogy ez a legkésőbbi időpont, amikor feltétlenül javasolt végleg letenni a cigarettát.

Természetesen az a legjobb, ha soha el sem kezdjük a dohányzást. Azok számára viszont, akik rászoknak a nikotinra, javasolt, hogy minél hamarabb igyekezzenek felhagyni az egészségkárosító megszokással. Brit és amerikai kutatók pedig egy, a JAMA Network Open című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban most arra is rámutatnak, hogy a leszokást semmi esetre sem érdemes tovább halogatni a 35. születésnapnál.

dohányzás leszokás, fiatal nő, eltört cigaretta
Legkésőbb 35 éves kor előtt mindenképpen javasolt elhagyni a dohányzást. Fotó: Getty Images

Mankó a leszokási folyamathoz

„Pontos cél nélkül kihívást jelent a dohányosoknak a leszokási kísérlet, hiszen közben csak újra és újra az fog járni a fejükben, hogy 'nem is igazán kell ezt éppen most csinálnom'. Ez a tanulmány biztosítja a szükséges adatokat ahhoz, hogy felállíthassunk egy motiváló célt, azaz hogy még 35 éves kor előtt el kell hagyni a dohányzást” – írta a tanulmányhoz fűzött kommentárjában John P. Pierce, a San Diego-i Kaliforniai Egyetem családorvosi és közegészségügyi intézetének nyugalmazott professzora a LiveScience beszámolója szerint.

A kutatók egy széles körű amerikai felmérés és az amerikai halálozási regiszter adatai révén több mint 550 ezer felnőtt egészségügyi információit vizsgálhatták át. A résztvevők 1997 januárja és 2018 decembere között töltöttek ki kérdőíveket. Életkoruk igen széles skálán, 25 és 84 év között mozgott, amikor bevonták őket a felmérésbe. Akadtak köztük korábbi és aktív dohányosok egyaránt, valamint olyanok is, akik sosem dohányoztak, pontosabban kevesebb mint száz szál cigarettát szívtak el életük során.

Sosem késő leszokni, de jobb minél előbb

Az alanyok közül 75 ezren hunytak el 2019 végéig bezárólag. A halálesetek között nagyobb arányban jelentek meg az aktív dohányosok akár a bármilyen okból bekövetkező halálozás, akár kifejezetten a daganatos, illetve szív- és tüdőbetegségek okozta halálozás tekintetében.

A dohányzásról való leszokásról viszont kiderült, hogy az időpontja függvényében jelentősen csökkentheti a korai elhalálozás veszélyét. Azok, akik 45 éves koruk letették a cigarettát, mintegy 90 százalékkal alacsonyabb kockázattal néztek szembe az aktív dohányosokkal összehasonlítva. Azok pedig, akik 35 éves koruk után már nem gyújtottak rá, lényegében azonos rizikónak voltak kitéve, mint akik sosem dohányoztak.

Bár az eredmények igen beszédesek, azt a kutatók is elismerik, hogy tanulmányuknak akadnak korlátai. Ebbe beletartozik például, hogy a résztvevők dohányzási szokásait csupán egyetlen időpontban mérték fel. Magyarán lehetséges, hogy később vagy mégis leszoktak, vagy akár újra visszaszoktak. „Ennél fogva mind a dohányzás valós veszélyeit, mind a leszokás valós előnyeit alábecsülhettük a tanulmányban” – szögezték le a szerzők. Mindazonáltal a tanulmány üzenete egyértelmű: a dohányzás elhagyása jelentősen csökkenti a korai halálozás kockázatát – főként, ha már fiatalon elhatározzuk rá magunkat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.