Ijesztően sok fiatal dohányzik Magyarországon

Magyarországon minden harmadik 15-24 év közötti fogyaszt valamilyen dohányterméket.

Európa-szerte, így Magyarországon is 2006 óta csökken a dohányzók száma, azonban ezt az eredményt veszélyeztetik az új típusú füstmentes dohánytermékek, amelyek egyáltalán nem támogatják a leszokást - közölte az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet az MTI tudósításában.

smukk
Magyarországon minden harmadik 15-24 év közötti fogyaszt valamilyen dohányterméket. Fotó: Getty Images

A fiatalok fogékonyabbak a füstmentes technológiákra

Kiemelték: Magyarországon rendkívül magas a dohányzó fiatalok aránya. Míg az európai átlag szerint minden 5. fiatal dohányzik, addig Magyarországon minden harmadik 15-24 év közötti fogyaszt valamilyen dohányterméket. További aggodalomra ad okot, hogy a serdülők és a fiatal felnőttek kifejezetten fogékonyak az olyan modern, csúcstechnológiás eszközökre, mint amilyennek az e-cigarettát szeretik beállítani - emelték ki a szakemberek. Hangsúlyozták, ezért mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a fiatalok ne kezdjék el használni a füstmentes dohánytermékeket, vagy ha már használják, akkor kapjanak segítséget a mielőbbi leszokáshoz.

Ugyanakkor az egészségtudatosság terjedése és a dohányzás visszaszorítására tett intézkedések az elmúlt időszakban megtették hatásukat, hiszen a dohányzók száma az Európai Unióban 9, Magyarországon pedig 8 százalékponttal (36 százalékról 28 százalékra) csökkent az elmúlt 15 évben. Ezzel az eredménnyel a 21. helyen áll Magyarország az unióban, ahol jelenleg az emberek kevesebb mint negyede dohányzik.

Közölték: az intézet szakemberei a leszokás támogatására fejlesztették ki a Gond egy szál se! applikációt, amely segít a leszokás folyamatának megtervezésében, egyben hozzájárul a motiváció fenntartásához. E mellett számos más helyen is kaphat segítséget az, aki szeretne leszokni: leszokást támogató csoportos vagy egyéni foglalkozásokon vehet részt a területileg illetékes tüdőgondozókban, illetve egészségfejlesztési irodákban, de létezik ingyenes, országosan elérhető telefonos, leszokást támogató program is, amely a 06/80-44-20-44-es számon érhető el.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de délnyugaton és az Alpokalján lehetnek felhősebb körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!