Így lehetne csökkenteni a fiatalkori öngyilkosságok számát

Egyes adatok szerint a fiatal felnőttkorban elkövetett öngyilkosságok körülbelül 4,9 százaléka bipoláris zavar számlájára írható. Egy svéd kutatás ugyanakkor megállapította, hogy ezek jó részét meg lehetne előzni, ha a problémát hatékonyabban szűrnék a tinédzserek körében.

A bipoláris zavar – vagy más néven mániás depresszió – hatékonyabb diagnosztizálása csökkentette a fiatalkori öngyilkosságok számának Svédországban – számoltak be róla egy új vizsgálat eredményei nyomán az Egészségügyi szakirodalmi tallózó elnevezésű Facebook-csoportban. Az amerikai orvosi szövetség folyóiratában (JAMA) publikált adatokra hivatkozva azt írták, hogy a tizenéves fiúk körében 4,7 százalékkal alacsonyabb az öngyilkossági ráta azokban a régiókban, ahol a legtöbb bipoláris zavart feltáró diagnózis születik, mint ott, ahol a legkevesebb.

depressziós fiú
A fiatalkorban elkövetett öngyilkosságok 5 százalékának hátterében a bipoláris zavar áll. Fotó: Getty Images

Túl sok idő telik el, mire felfedezik

A bipoláris zavarhoz köthető öngyilkosságok viszonylag magas száma azzal magyarázható, hogy gyakran igen hosszú idő – akár 6 év – telik el a probléma kialakulása és helyes diagnózisa, illetve megfelelő kezelése között. A fentebb ismertetett kutatási eredmény azonban remélhetőleg hozzájárul ahhoz, hogy ez megváltozzon, és proaktívabbá váljon a bipoláris zavarral küzdők ellátása, valamint az öngyilkosságok prevenciója.

Egyszer fent, egyszer lent?

A problémával egyébként azért is fontos foglalkozni, mert a tinédzserek körében elkövetett öngyilkosságok száma az elmúlt években meredeken növekedett. Ez még azokban az országokban is így van, ahol egyébként az önmagukkal végzett felnőttek száma egyre csökken.

Emellett fontos látni az is, hogy például Svédországban – és valószínűleg sok más országban is – jelentős mértékű a bipoláris zavar aluldiagnosztizáltsága a 15 és 19 év közöttiek esetében. A probléma ugyanakkor leginkább 12 és 25 éves kor között jelentkezik.

Mindenkinek vannak néha hangulatingadozásai” – 5 mondat, amelyet soha ne mondj egy bipoláris zavarral élőnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.