Az idősek ötödének van mentális betegsége

A Lelki Egészség Világnapjának idei fő témája: az idősebb felnőttek lelki egészségének megőrzése.

A magasabb életkort megértek állapota, az egészségi, ezen belül a lelki állapot mintegy összegezve mutatja az adott időszak, társadalmi, egészségügyi helyzetét. Az idős ember életének, ezen belül egészségének, mentális állapotának alakulását azonban jelentősen befolyásolják a szocializációs faktorok: a család, az iskola, a munkalehetőségek, a társadalmi körülmények, köztük az egészségügy állapota.

A népesség öregedésével járó társadalmi, demográfiai problémák az elmúlt évtizedekben világszerte az érdeklődés középpontjába kerültek. Az idősek aránya 1950-ben az egész világon 8 százalék, 2000-ben 10 százalék volt, 2050-ben azonban - az ENSZ "A világnépesség öregedése 1950-2050" című, 2000-ben közzétett kiadványa szerint -, az emberiségnek már több mint egyötödét, Európában 36-37 százalékát 60 éven felüliek teszik majd ki.

E folyamat a gazdaság fejlődésére, a munkaerőpiacra, és a generációs transzferekre is jelentős közgazdasági hatást fog gyakorolni. Emellett olyan társadalmi hatásokkal is számolni kell, melyek többek között a családösszetételben, az együttélési formákban, az egészségügyi ellátásban mutatkoznak majd meg. Elmondható tehát, hogy az idősebb korcsoportok létszámának és arányának tartós növekedése közvetlenül kihat a generációs együttműködésre, ami a társadalom működésének meghatározó alapja.

A 2011-es WHO felmérés alapján a 60 éves, vagy annál idősebb emberek esetén az érintettek 19,4 százaléka küzdött mentális elégtelenséggel, miközben súlyos financiális gondjai voltak 3,8 százaléknak, fizikai korlátokkal pedig 2,7 százalékuknak kell szembenéznie. Az idősebb emberek között előforduló leggyakoribb mentális zavarok a depresszió (20 százalék), a demencia .

Az idősödés önmagában nem betegség, és mégis növekszik az orvoshoz fordulás száma, a kórházban töltött időszak, és nő a gyógyszerfogyasztás is. Van tehát dolga, felelőssége a pszichiátriának, annak ellenére, hogy az öregedéssel kapcsolatos problémák kezelése, megoldása nem egyedül az egészségügy feladata, hiszen ez csak társadalmi szintű összefogással oldható meg.

A lehetőségek bővülését jelenti, hogy a Nyírő Gyula Kórházban létrejött az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet, ahol több országos feladatot ellátó betegellátási, kutatási és szervezési feladatokat ellátó egység jött létre. Pozitív tendencia, hogy az öngyilkosságok aránya 1983-tól napjainkig felére csökkent. A sok vizsgált és ismert tényező között ez mindenképpen a depressziós betegek ellátásának javulásával, így a pszichiátriai ellátás ezen területen történő javulásával függ össze.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.