A depresszió megduplázhatja a demencia kockázatát

A depresszió közel kétszeresére növelheti a demencia kialakulásának kockázatát idősebb korban.

Depresszió

A szakértők tudják, hogy a két betegség gyakran egyszerre fordul elő, az azonban nem egyértelmű, hogy az egyik okozhatja-e a másikat. A Neurology folyóiratban megjelent két tanulmány szerzői azonban azt állítják, hogy a depresszió valóban esélyesebbé teszi a demencia kialakulását, bár ennek okára nem sikerült magyarázatot találni. A kutatók hangsúlyozták, hogy az eredmények pusztán az összefüggésre világítanak rá, a közvetlen okra nem. A két rendellenesség közötti ok-okozati összefüggés felderítéséhez további kutatásokra lesz szükség.

Az első tanulmány szerzője, Dr. Jane Saczynski, a Massachusettsi Egyetem kutatója így nyilatkozott: "bár az nem egyértelmű, hogy a depresszió okozza-e a demenciát, a depresszió többféleképpen is befolyásolhatja a demencia kockázatát. A depresszió során kialakuló agyszöveti gyulladás például szerepet játszhat a demencia kialakulásában.

Szeretne többet tudni a témában? Nézze meg az Alzheimer-korról szóló rovatunkat !

Az agyban lévő bizonyos fehérjék, melyek mennyisége depresszió esetén megnő, szintén fokozhatják a demencia kockázatát."

Tanulmánya során 949 idős embert vizsgált 17 évig, és eredményei azt mutatták, hogy a demencia gyakrabban alakult ki depressziós epizód után. A depresszióban szenvedők 22 százalékában alakult ki később demencia.

A második tanulmány 1239 amerikai részvételével azt vizsgálta,

Memóriazavar? Vagy Alzheimer-kór?, hogy milyen összefüggés áll fenn a depresszió gyakorisága és az illető demencia kockázata között.

Az eredmény szerint minél gyakrabban tapasztalt valaki depressziót, annál magasabb volt esetében a demencia kockázata.

Ha valaki kettő vagy több depressziós epizódot élt át, az közel duplájára növelte a demencia kockázatát.

Rebecca Wood, az Alzheimer's Research Trust vezérigazgatója szerint ezek a tanulmányok azt sugallják, hogy jelentős összefüggés lehet a demencia és a depresszió között, ezért a továbbiakban érdemes kiterjeszteni ezeket a kutatásokat.

Animáció, videó: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen idő várható. Csapadék kizárt. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon ennél melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.