Agyi áramszünet? Az alkohol túlfogyasztásától olykor megesik

Aki egyszer is átélte a részegség eszméletvesztésbe hajló fokozatát, annak aligha kell bemutatni azt az állapotot, amikor úgy tűnik, mintha „kikapcsolták volna az áramot”. Az alkohol egészségre gyakorolt hatásairól érkezünk néhány fontos információval.

Az alkohollal összefüggő eszméletvesztés a memória hiányossága, amikor nem tudjuk felidézni, mi is történt ittas állapotunkban. Ez a fajta öntudatlanság bárkinél előfordulhat, aki alkoholt fogyaszt, függetlenül életkortól vagy attól, hogy mennyire gyakorlott alkoholfogyasztó – olvasható az amerikai egészségügyi hivatal (NIH) alkoholfogyasztási zavarokra szakosodott szekciója honlapján.

Eszméletvesztésről akkor beszélünk, ha annyi alkoholt fogyasztunk, hogy az agyunk nem képes hosszú távon tárolni az emlékeket. Kétféle emlékezetkiesés létezik. A legáltalánosabb a töredékes eszméletvesztés, amely csak részleges emlékek kialakulásához vezet, néhány hiányzó időszakkal. A komolyabb típus a teljes kiesés, vagyis a történtek egészének elfelejtése. Ennél a típusnál egyáltalán nem keletkeznek emlékek az eseményekről. Tipikus példa erre a Másnaposok című film cselekménye, ahol egy túl jól sikerült legénybúcsú nyomait próbálják visszafejteni a résztvevők.

részeg fiatal fekszik a kocsmapulton, előtte röviditalos poharak
A mértéktelen alkoholbevitel a memória működésében is zavarokat idéz elő. Fotó: Getty Images

Az eszméletvesztést meg kell különböztetni az ájulástól. Az ájulás azt jelenti, hogy egy személy vagy elaludt, vagy elvesztette az eszméletét a túl sok ivás miatt. Ezzel szemben az ember egy emlékkiesés ideje alatt ébren van, csupán az agysejtjei nem hoznak létre új emlékeket. Megesik, hogy valaki az eszméletvesztésből egyenesen az ájulás szakaszába zuhan át. Az eszméletvesztés kockázata megugrik, ha a véralkoholszint is gyorsan szökik fel, vagyis mértéktelen ivás esetén. Ha ezt bizonyos gyógyszerekkel, kábítószerekkel is felerősítik, akkor szinte elkerülhetetlen, hogy a világgal való kapcsolat megszakadjon egy bizonyos időre. Az ittas állapotban történt események emlékének romlása miatt drasztikusan megnövekedik a sérülések és egyéb ártalmak kockázata is.

Az alkohollal összefüggő agyi „áramszünetek” olyan rések az emberek memóriájában, amelyek részegségben történtek. Ezek a hiányosságok akkor fordulnak elő, amikor egy személy elegendő alkoholt iszik ahhoz, hogy az átmenetileg blokkolja az emlékek átvitelét a rövid távú tárolásról a hosszú távú tárolásra a hippokampusznak nevezett agyterületen. Az eszméletvesztés általában mintegy 1,6 ezrelékes véralkohol-koncentrációnál kezdődik. Ekkor már a legtöbb kognitív képesség (impulzuskontroll, figyelem, ítélőképesség és döntéshozatal) jelentősen károsodott. Az eszméletvesztés sokkal alacsonyabb értékeknél is előfordulhat azoknál az embereknél, akik isznak és altató- vagy szorongásoldó gyógyszereket szednek.

Mivel a nők átlagosan kisebb súlyúak, mint a férfiak, és így kevesebb víz van a szervezetükben, hajlamosak minden pohár itallal magasabb véralkoholszintet elérni, mint a férfiak, és ezért gyorsabban hat rájuk az alkohol. Ez segít megmagyarázni, miért tűnik úgy, hogy a nők hamarabb elveszíthetik eszméletüket kevesebb mennyiségű alkohol fogyasztása után is.

Főiskolai hallgatók és más fiatal felnőttek körében végzett kutatások kimutatták, hogy az eszméletvesztés gyakorisága előrevetíti az alkohol fogyasztásával kapcsolatos egyéb kellemetlen következményeket (mint például a munkából vagy az iskolából való hiányzás, az alacsonyabb osztályzati átlag, a sérülés, az ügyeletre kerülés, esetleg letartóztatás). A témában számos orvosi tanulmány is készült, melyek mindegyike azt állapította meg, hogy az alkohol esetében egyszerűen nincs olyan minimális mennyiség, ami biztonsággal fogyasztható lenne. Az alkoholizmus pedig olyan szenvedélybetegség az orvosi definíciók szerint, amely számos igen káros élettani hatással jár. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.