Felfigyelni a bajra
A szkizofrénia, a központi idegrendszer megbetegedése sajátos tünetegyüttessel jelentkezik, hatással van a beteg érzékelésére, észlelésére, megváltoztathatja a beteg egész viselkedését, gondolkodásmódját, érzéseit. Mindez igen súlyos terhet ró a betegre, sőt, nemcsak az érintett, hanem az egész család életére kihat ez a betegség. Nagy jelentősége van a mielőbbi felismerésnek, hiszen az időben elkezdett, modern kezeléssel hatékony javulást lehet elérni. Ezt azonban megnehezíti, hogy a legtöbb betegnek nincs betegségtudata, nem veszi észre a tüneteket magán, nem látja például, hogy megváltozott a viselkedése, és valósnak érzi azokat az észleléseit is, amelyek szokatlan, bizarr gondolatokhoz vezetnek. Ha valaki figyelmeztetni próbálja erre, nem egyszer keveredik konfliktusba emiatt a környezetével, elutasítja, hárítja ezeket az észrevételeket.
Az érintettel együtt élő, őt jól ismerő hozzátartozó azonban felfigyelhet a betegség kialakulásának első tüneteire, például a nyugtalanságra, a visszatérő alvászavarra, a furcsa viselkedésre, az összerendezetlenné, sutává váló mozgásra, a beszédben és a gondolkodásban megnyilvánuló kóros tünetekre, téveszmékre, érzelmi tompaságra, a munkaképesség csökkenésére. A hozzátartozónak nem feladata eldönteni, mi lehet mindennek a hátterében, de minél előbb észreveszi, hogy baj van, és minél előbb hozzásegíti a beteget ahhoz, hogy szakember megvizsgálhassa, annál több esélyt ad a hatékony kezelésnek.
Segítsék orvoshoz!
Ez a betegség akkor is sok szenvedést okoz az érintettnek, ha nem érzi betegnek magát. Rémálmai lehetnek például, amelyek súlyos alvászavarokat okozhatnak, a téves észlelések miatt téveszméi, hallucinációi jelentkezhetnek, szorongásban, feszültségben élhet, fásult, levert lehet, és ez az állapot kezelés nélkül egyre romlik. Ezek a tünetek jól kezelhetők, de ehhez el kell jutnia orvoshoz, mielőbb szakszerű gyógyszeres és egyéb terápiában kell részesülnie. A beteg családjának és közvetlen környezetének nagy szerepe lehet abban, hogy ezt a beteg mihamarabb megkaphassa.
Nyilvánvalóan súlyos trauma a családtagok számára a felismerés, hogy hozzátartozójuk beteg, pszichiátriai kezelést igényel, sokan félnek az esetleges társadalmi kirekesztettségtől, stigmatizációtól is. Mégis, ebben a helyzetben a legrosszabb taktika a kivárás, a halogatás. Kezeletlenül ezek a problémák nem múlnak el, sőt, egyre súlyosabb formában várható a visszatérésük. A család abban nyújthat a legnagyobb segítséget, hogy rábírja a beteget, beszélje meg szakemberrel a problémáit, mielőbb forduljon orvoshoz, és mindenben mellette áll.
Aggasztó jelek, tünetek – adalékok a diagnózishoz
A diagnózis felállításához, más, idegrendszeri megbetegedésektől való elkülönítéséhez, az egyedi tünetek megfigyeléséhez, azonosításához is szükség van a beteget legjobban ismerők segítségére. Ők tudják a legpontosabban, mikor, milyen területeken változott meg szerettük viselkedése, milyen jeleit tapasztalták a betegségnek. A pszichiáter ezért az anamnézis összeállításához, a diagnózis megállapításához a legközelebbi családtagok segítségét is igénybe veszi.
Együtt a betegség ellen
Betegségtünet híján gyakran elutasítják a betegek a kezelést („Nem vagyok én bolond!”), amikor pedig mégis megpróbálkoznak vele, nemegyszer türelmetlenül feladják a gyógykezelést, még mielőtt a gyógyhatás érvényesülhetne. Az is előfordul, hogy egy-egy beteg éppen a javulást észlelve akarja abbahagyni a gyógyszerszedést, mondván, meggyógyult, a továbbiakban nincs szüksége erre. Így hatalmas szerepe lehet a hozzátartozóknak abban, hogy elkerülhető legyen a kezeletlenség miatti állapotrosszabbodás.
Nemrégiben jelent meg magyar nyelven is az amerikai Xavier Amador professzor „Nem vagyok beteg, nincs szükségem segítségre!” című könyve. A szerző gyakorló klinikai pszichológusként és (szkizofrén bátyja révén) családtagként is tapasztalta a szkizofrénia kezelésének nehézségeit. A hiányos betegségtudatú páciensekkel való együttműködéshez azt ajánlja, hogy a betegség helyett a beteg által is észlelt problémákra kell összpontosítani, és viták helyett ezekre kell keresni közös megoldásokat. A LEAP modellben foglalja össze a hatékony együttműködés kulcsszavait: Listen (meghallgatás), Empathize (együttérzés), Agree (egyetértés), Partnership (partneri kapcsolat).
A legfontosabb a beteg helyzetének, érzéseinek megértése, az elfogadó, támogató, bátorító, biztonságos és bizalmat ébresztő háttér megteremtése, olyan közös pont keresése, amelyre az együttműködés felépíthető lesz. Például nem kell belemenni olyan vitába, amely arról akarja meggyőzni a beteget, hogy téves észlelései vannak, de azt könnyebben elfogadhatja a beteg, hogy azért érdemes gyógyszert szednie, mert így elkerülhetők az alvászavarai, rémálmai, kiegyensúlyozott, munkaképes maradhat.
A családtagokat is segíteni kell
A családtagoknak ugyanúgy szembe kell nézniük a betegséggel, mint magának a betegnek. Ezért szerencsés, ha a kezelőorvos illetve a terapeuták a hozzátartozókat is megfelelően felvilágosítják a betegség természetéről, várható tüneteiről, lefolyásáról, a terápiás lehetőségekről, és van mód a velük való együttműködésre, a gyógyítási folyamatba való bevonásukra.
Ezt a célt szolgálhatják a szociális és a családterápiás foglalkozások, ahol a családtagok megtanulhatják például, mi a helyes hozzáállás a bizarr tünetek, téveszmék jelentkezésekor, hogyan segíthetik visszailleszkedni betegüket a mindennapi életbe. A család támogatása nélkülözhetetlen abban is, hogy a beteg ne szigetelődjön el, ne hagyja el magát, ne hanyagolja el személyes higiéniáját, táplálkozását, napi tevékenységét. A súlyosabb esetekben is növelheti ugyanis a beteg önbizalmát, ha rendszeres feladata, hasznos elfoglaltsága van, ha napirend ad keretet a napjainak, szabadidejét is jól töltheti stb. – de ezeket a kereteket egyedül nehezen tudja kialakítani.
