A hipnózis egy különleges tudatállapot, amelyben lehetőség nyílik arra, hogy az ember belső tartását önmagától vagy irányítással - szuggesztió útján - alapvetően megváltoztassa. A hipnózis és a szuggesztió, a transz és az eksztázis mindig is része volt valamennyi nép gyógyító rítusainak.
Hipnoid állapotok a mindennapi életből is ismertek: egy izgalmas könyv olvasása közben szinte elsüllyed körülöttünk a világ. Az orgazmus is kiragad a profán valóságból. Ugyanezt teszi a hipnózis: különleges tudatállapotot teremt. Közben a gondolkodás, az érzékelés, a képzelet és az észlelés a belső világra koncentrálódik.
A hipnózist az orvostudomány és a lélekgyógyászat anyjának tartják. Hipnózisban, transzban és szuggesztió alatt az emberek ellazulhatnak és megszabadulhatnak fájdalmaiktól, magukba mélyedhetnek és újraorientálódhatnak. Ezt az előnyt a pszichoterápiában ősidők óta hasznosítják.
A hipnózis története
A Théba romjai alatt talált legrégibb egyiptomi papirusz utasítása azt tanúsítja, hogy már az akkori orvosok is ismerték a hipnoterápiát. "Fektesd rá a kezed, hogy enyhítsd a karok fájdalmát, és mondd azt, hogy a fájdalom meg fog szűnni!"
Az a tudatállapot, amelybe a jógik és a fakírok helyezik magukat hindu meditációs praktikáikkal, szintén rokon a hipnózis transzállapotával. Az antik Görögországban a lelki bajokat a "szentélyben alvás" transz-előidéző rítusaival kezelték; a kelta kultúra ehhez a druidák esdeklő rímes énekeit használta.
Kézrátétellel, tekintetét a beteg szemébe mélyesztve gyógyított Jézus a tanítványaival. Hasonlóképpen járt el a középkorban sok egyházi méltóság, részben tömeges szertartásokon.
Paracelsus (1494-1541) volt az első, aki ilyen technikákat kifejezetten idegbetegségek kezelésére ajánlott. A 16. századtól az orvosok ráolvasás kíséretében mágnessel simogatták páciensük testét (delejezés), hogy megszabadítsák őket fájdalmaktól és idegbántalmaktól.
Erre emlékezett vissza Franz Anton Mesmer (1734-1815) bécsi orvos, amikor egyik változó tüneteket mutató fiatal nőbetege a segítségét kérte. A mágnessel való simogatás néhány órára megszüntette a fájdalmakat. Mesmernek egyre többször sikerült így a gyógyítás, s feltételezte, hogy a hatásos kezelés nem a mágnesnek tudható be, hanem a saját kisugárzásának. Mesmer révületbe hozta pácienseit: miután megérintette őket, azok órákig vonaglottak vagy zavart állapotban maradtak, utána viszont sok panaszuk szinte elszállt. Csak 1784-ben, a francia király felkérésére foglalkozott a jelenséggel egy akadémiai vizsgálóbizottság, amely nyilvánosságra hozott jelentésében azt feltételezi, hogy valószínűleg nem a mágnesesség az, ami hatást fejt ki, hanem egy különleges tudatállapot: a "beképzelés". Csak száz évvel később kerekedett felül az a felismerés, hogy az efféle "beképzelés" nem rögeszme, hanem olyasmi, ami mögött az emberi tudat érdekes lelki képességei rejlenek.
Hipnózis és terápia
A hipnózis - 16. századi angol és skót orvosok hatására - fontos szerepet kapott, mint a műtéti előkészítés módszere. Csak akkor vesztett jelentőségéből, amikor 1850 körül olyan narkotikumokat kezdtek alkalmazni, mint az éter és a kéjgáz.
Lelki betegségeket azonban továbbra is hipnózissal kezeltek. Sigmund Freud is mint a hisztéria kezelésében alkalmazott módszert ismerte meg Párizsban, egy neves pszichiátriai kórházban. S hogy Európában feledésbe merült a módszer, ez részben éppen annak tudható be, hogy Freud hamarosan ismét elfordult tőle (talán azért, mert Freud nem volt sikeres hipnotizőr, amit később azzal magyarázott, hogy a munkájához ez nem is volt szükséges).
Ezzel szemben divatba jöttek olyan módszerek, mint az önhipnózis: betegek, hogy megszabaduljanak testi panaszaiktól, naponta ismételgettek efféle formulákat: "Gyomorfekélyem visszafejlődik, egyre jobban érzem magam..." Az eredmény azonban elmaradt. Sikeresebbnek bizonyultak az olyan autoszuggesztiós relaxációs eljárások, mint az autogén tréning, a progresszív izomrelaxáció és a szülést könnyítő technikák, amelyek a húszas és az ötvenes években tűntek fel.
A hipnotizőr szerepe
Régen azt hitték, hogy a hipnózis a hipnotizőr különleges képességei révén hat. Márpedig ami a hipnózisban hat, az inkább a saját oldott állapotunk. A hipnózis csak akkor sikerülhet, ha a páciens mély bizalmat tanúsít a terapeuta iránt, s ha a terapeuta emocionálisan teljesen a páciens felé fordul. Szakemberek "raportnak" nevezik ezt a kölcsönös egymásra utaltságot. A transzállapotban fokozódik a készség szuggesztió befogadására. A kritikus józan ítélet háttérbe szorul, új információk a tudatküszöb alatt kerülnek be, s ezeket az illető kreatívan feldolgozza. Az az elterjedt aggály, hogy a hipnotizőr manipulálhatja az akaratától megfosztott páciensét, teljesen megalapozatlan: senkit sem lehet hipnózisban olyasmire kényszeríteni, ami nem felel meg az illető erkölcsi érzékének, lényének.
Az utóbbi években ismét alkalmazzák a hipnózist a fájdalomcsillapításban, és egyre nagyobb az érdeklődés a hipnózistechnikák alkalmazhatóságáról különféle pszichoterápiás eljárások keretében. Közben egyre gyakrabban tűnik fel a hipnózis különféle rendezvényeken és tv-műsorokban a közönség szórakoztatására. A New Age-hullám kedvez a hipnózis misztikus aspektusainak; felhasználja például a hipnózist a reinkarnációs terápia. Az ezoterikus gondolkodásmód egyre jobban tért hódít a hipnózis komoly művelői körében is és felhígítja a terápiás célokat. Ez megnehezíti a hipnózistechnikák célzott alkalmazását a testi és lelki betegségekben szenvedők javára.
A kezelés lefolyása
Minden hipnózist alapos testi és lelki vizsgálatnak kell megelőznie. A hipnózis alatt a páciens kényelmesen ülhet vagy fekhet. A figyelmét egy ceruza hegyére vagy egy másik apró tárgyra vagy ingerre fixálja, és hagyja, hogy a terapeuta nyugtató hangja irányítsa. Hamarosan egy transzszerű állapot áll be, amelyben különös belső kapcsolat köti össze a terapeutát és a pácienst.
A terapeuta egy sor technikával és fogással olyan intenzívvé teheti a transzállapotot, ahogy azt a kezelés megkívánja. A páciens a terapeuta monoton hangjára összpontosít: "Most kényelmesen és ellazulva fekszik... nyugodtan és egyenletesen lélegzik... Hagyja kalandozni a gondolatait, de közben figyeljen a hangomra... Egyre fáradtabbnak érzi magát... szemhéja lecsukódik... Kellemes bágyadtságot érez... Felemelkedik a jobb karja..."
A páciensnek csakugyan lecsukódik a szeme, a karját könnyűnek érzi, és az magától felemelkedik. Mihelyt beáll a transz, a terapeuta szóba hozhatja a problémát, és célzottan gyógyító, formulaszerű mondatokat rögzít a páciens tudattalanjában. Például álmatlanság esetén a terapeuta azt az utasítást adhatja páciensének, hogy egy meghatározott időpontban elaludjon és pihenten ébredjen. Ha a terapeuta több ülésen ismétel megfelelő közvetlen formulákat (szuggesztiók), ez erősíti a páciens belső kiegyensúlyozottságát és önbizalmát, s a probléma - például az álmatlanság - megszűnik, legalábbis bizonyos időre.
Olykor a terapeuták - csak úgy hozzávetőlegesen és mellékesen - megváltoztatott hangfekvésben közvetett utasításokat szőnek bele valamilyen történetbe, viccbe, hasonlatba vagy anekdotába, vagy valamilyen emlékhez kapcsolódnak. Példa: ha egy páciens lábfájásban szenved, a terapeuta emlékezteti arra a tipikus bizsergésre, amelyet az ember akkor érez, amikor elzsibbad a lába. Erre a páciensnél jelentkezik ez a bizsergő érzés, a lábfájás fokozatosan elmúlik, mert a páciens megtanul a fájó helyeken megváltoztatott észleléseket létrehozni.
Krónikus fájdalmak esetén megkísérlik az ezekkel kapcsolatos tapasztalatokat feldolgozni, a kellemetlen élményeket képzeletben újra feleleveníteni és lezárni. Ez vagy az érzelmi végigélésben történik meg, vagy oly módon, hogy a páciens új jelentést tulajdonít nekik.
Ha a kezelés során pozitív tapasztalatokat aktiválnak és a képzeletben valamilyen problematikus szituációval összekapcsolnak, akkor a páciensnek a mindennapi életben könnyebben sikerül a problémát megoldania. A kezelés végén a hipnotikus állapotot célzott útmutatással ismét feloldják. 24. szám
