A vágy elnyomja az undort

A szexuális vágy olyan dolgokat is segít elfogadtatni az emberekkel, amiktől amúgy undorodnának.

A tanulmányt készítő Charmaine Borg, a hollandiai Groningen Egyetem végzős hallgatója igen szűk körben végezte a vizsgálatát, mely során nőket kérdezett ki arról, miként viszonyulnak amúgy gusztustalannak tartott dolgokhoz, ha szexuálisan éppen túlfűtött állapotban vannak.

Amint azt Borg kifejtette, a szex számos olyan dologgal jár - például a nyál, a sperma vagy az izzadság -, amellyel normál esetben nem szívesen érintkezik az ember, a legtöbb embert mindez mégsem riasztja el attól, hogy párjával szexuális kapcsolatba lépjen. Sigmund Freud is megállapította már, hogy az a férfi, aki szenvedélyesen megcsókol egy szép lányt, nem biztos, hogy szívesen használná a fogkeféjét is.

Van még kérdése a témában? Nézze meg a gyakran ismételt kérdéseket, melyek a "szex" témakörében születtek oldalunkon!A PLoS One című online lap szeptemberi számából kiderül, hogy a vizsgálat során a kutatók a kiválasztott 90 nőt három csoportra osztották. Az egyiknek egy nőknek szóló erotikus jelenetet vetítettek le, a másiknak valamilyen vad kültéri sportot, a harmadiknak pedig egy sima vonatutat. Ezután a nőknek olyan feladatokat kellett teljesíteniük, melyek alapesetben mindannyiuk számára visszataszítónak tűnhetnek, például inni egy pohárból, melyben egy valódinak látszó bogár volt, egy látszólag használt törlőkendőbe törölni a kezüket, egy féreg mellett található süteményből enni, illetve belenyúlni egy használt kotonnal teli szemetesbe.

A kísérlet kimutatta, hogy azok a nők, akiknek előzetesen felébresztették szexuális vágyát, jóval könnyebben megcsinálták a feladatokat, és jóval bevállalósabbnak bizonyultak a többieknél.

A fenti kutatás ellenére Clark McCauley, a Bryn Mawr College professzora úgy véli, valójában nem a szexuális vágy csökkenti az undort , hanem a szexuális partner jelenléte. Ha olyannal vagyunk együtt, akit szeretünk, nem riasztanak el tőle azok a dolgok sem, amiket a sima hétköznapokon gusztustalannak vélnénk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Száraz idő várható az általában kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Estére a legtöbb helyen kiderül az ég. Az északkeleti, északi szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.Késő este 15 és 21 fok között alakul. Fronthatás ezekben a napokban nem érvényesül, időjárásunkat anticiklon alakítja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?