Kiderült, mit csinálnak a tinédzserek a neten
A rádióhallgatás vagy éppen az e-mail egyre inkább a múlté, de komoly változások zajlanak még a közösségi média területén is - egy friss hazai felmérés a magyar fiatalok internethasználati szokásaiba enged betekintést. A kutatás egyes eredményei megdöbbentőek lehetnek az idősebb generációk számára, valamint akadnak aggasztó trendek is a számokban.
Bántalmazott gyerekből bántalmazó szülő: hol az ördögi kör vége?
Kutatók három évtizeden keresztül vizsgáltak több ezer anya-lánya párost, hogy elemezzék a gyermekekkel való rossz bánásmód generációk közötti öröklődését. Bár eredményeik riasztóak, vannak javaslataik, hogyan lehetne véget vetni ennek az ördögi körnek.
Koronavírus: több évtizedes csúcson a halálozás itthon
A koronavírus-járvány nagymértékben befolyásolta a tavalyi év demográfiai folyamatait. Bár nőtt a születések száma, a halálozásoké még nagyobb mértékben emelkedett. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népmozgalom, 2020 című kiadványa szerint idén január 1-jén Magyarország lakosságának száma 9 millió 730 ezer volt, közel negyvenezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban.
Kiderült, milyen a kapcsolatunk édesanyánkkal
A magyarok 91 százaléka saját bevallása szerint kifejezetten jó és szoros kapcsolatban áll az édesanyjával, négyötödük szinte mindennap beszél vele és 96 százalék felköszönti őt május első vasárnapján - derült ki a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) anyák napi felméréséből.
MRSA: hogyan védekezhetünk ellene?
Akár egy hétköznapi horzsolás is életveszélyes állapotot idézhet elő, amennyiben megfertőződik a gyakran szuperbaktériumként is emlegetett MRSA-val. A veszélyes kórokozó ráadásul akár az egészséges szervezetet is megtámadhatja, érdemes tehát mindent megtenni a megelőzés érdekében.
Két generáció, akiknek a szülei egészségesebbek voltak
Egy friss kutatásból kiderült, hogy az X és az Y generáció tagjai fizikailag és lelkileg is rosszabb egészségi állapotban vannak, mint a felmenőik voltak az ő korukban. Ezért részben az elhízás, részben az alkohol- és kábítószer-fogyasztás elterjedése tehető felelőssé.
A császáros heg - anyukák véleményei
Vajon mennyire zavar egy édesanyát az, ha látszik a császármetszés nyoma? Próbálkoznak-e eltüntetni valahogyan? Egyáltalán, mekkora hegről beszélünk? És hogyan gyógyultak be? Ha az elsőt egy újabb császármetszés, ezzel együtt egy újabb vágás követi, az javít, vagy ront a helyzeten? Édesanyák vallomásait gyűjtöttük össze a császármetszésről, és a heghez fűződő viszonyukról.
Idén kapósabbak a húsvéti édességek
A tavalyi 822 tonnánál néhány százalékkal több, mintegy 850 tonnás húsvéti szezonális édesség értékesítésére számítanak idén az előzetes adatok alapján az édességgyártók, és az árbevétel 3-4 százalékos emelkedésére - mondta el egy keddi online kerekasztal-beszélgetésen Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének (Hunbisco) elnöke.
Koronavírus: így csökkenhetnek a családok terhei
"Tudjuk, hogy a koronavírus-járvány mindenkit kihívás elé állított, a családoknak nem mindennapi megterhelést jelent a digitális oktatás. Ez többlet-erőfeszítést, újabb megoldandó feladatokat jelent a gyerekeknek, a pedagógusoknak és természetesen a szülőknek is" - fogalmazott Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Az érintettek azonban most is jogosultak az ingyenes internethasználatra.
Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.