Nagy változások jönnek a CSOK-kal kapcsolatban

Változásokat jelentettek be a családtámogatási rendszerrel kapcsolatban. Ennek értelmében átalakul a babaváró hitel, megszüntetik továbbá a városi CSOK-ot.

Felülvizsgálták a jelenlegi családtámogatások hasznosságát, végül pedig az átalakítás mellett döntöttek a babaváró hitel és a CSOK estében – közölte Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón. Mutatjuk a részleteket.

babát váró pár
Átalakul a családtámogatási rendszer. Fotó: Getty Images

Több pénz, korábbi szülés

A babaváró kölcsönt alapvetően egy működő eszköznek értékelték a szerdai kormánygyűlésen. Látható azonban, hogy a gyermekvállalás időpontja jelentősen kitolódott. A cél tehát most az, hogy a nőket a korábbi szülésre ösztönözzék. 

Ennek érdekében 2024. január 1-jétől már csak azok a házaspárok vehetik majd fel, ahol a nő még 30 év alatti. Lesz azonban egy átmeneti időszak is, amikor még a 30 és 40 év közötti, várandós nők is jogosultak maradnak a támogatásra. Ez 2025. január elsejéig tart. Mindezek mellett a babaváró hitel maximális összegét 10 millióról 11 millió forintra emelik.

Megszűnik a városi CSOK

A CSOK Gulyás Gergely elmondása szerint elsősorban a kisebb településeken működik, a nagyvárosokban viszont a CSOK-igénylések száma jelentősen csökkent. A kormány ezért úgy döntött, hogy 2024. január 1-jétől megszünteti a városi CSOK-ot, tehát az ötezer főnél nagyobb településeken már nem lehet majd igénybe venni ezt a támogatást. A tervek szerint azonban kidolgoznak majd egy új otthonteremtési támogatást, amely a városiaknak is hasznos lehet.

Mindeközben a falusi CSOK a korábbi szabályok szerint továbbra is elérhető marad, a keretösszegeket pedig minimum 50 százalékkal megemelik, és az igénybe vehető összeg is növekszik az alábbiak szerint:

  • egy gyermek esetén 1 millió,
  • két gyermek után 4 millió,
  • 3 gyerek esetén pedig 15 millió jár majd.

A mai kormányinfó másik nagy, sokakat érintő bejelentése az árstop kivezetése volt. Erről itt olvashatsz bővebben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább csökken a felhőzet. A déli és nyugati megyékben maradnak tartósan felhős, borult részek, másutt derült vagy gyengén felhős idő valószínű csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!