A székre halmozod a ruhákat? Megvan a magyarázat

A székeken hagyott ruhák tulajdonosa egyszerűen csak rendetlen, vagy van ennek lelki háttere is? Spoiler: van.

Olykor mindenkivel megesik, hogy valamelyik székén felejti egy-egy ruháját, akadnak azonban, akik életében az ilyen ruha-halmok a lakás állandó elemei. Persze – mint gyakorlatilag minden szokásunknak  ennek is lehet pszichológiai magyarázata. 

ruhák a széken
A széken tornyosuló ruháknak általában oka van. Fotó: Getty Images

„A rendetlenségre való hajlam sokszor jár együtt döntésképtelenséggel és a felelősségvállalás gyakori hárításával. Nem ritka, hogy az illető sok dolgot félbehagy és halogat, mind a munkában, mind a magánéletben, ugyanígy a rendrakást illetően is. Azok, akik körül tartós a felfordulás, nem szeretik nagy fába vágni a fejszéjüket, a fontosabb történéseket jobb szeretik a háttérből, csendes megfigyelőként szemlélni ahelyett, hogy a részesei lennének” – foglalta össze Dr. Ana Maria Sepe olasz pszichoanalitikus egy közelmúltban publikált cikkében.  Ennél azonban lehetnek jóval banálisabb magyarázatok is:

Kimerültség

A jelenség egyik fő oka az nlc cikke szerint a kimerültség. Sokaknak egy mozgalmas nap után egyszerűen nincs energiájuk még ruháikat is pakolni. A pihenés iránti vágy felülkerekedik a rend igényén, ilyenkor pedig a szék átmeneti menedékké válik a ruhák számára. A keletkezett káosz tehát egy aktuális belső állapot tükre is lehet: a túlterheltséget, a kimerültséget jelezheti.

Megszokás

Vannak, akik számára a széken tárolt ruha pusztán megszokás. Talán olyan környezetben nevelkedtek, ahol a rend nem volt prioritás, de az is lehet, hogy nem sikerült stabil rutint kialakítaniuk. Ilyenkor a rendezetlenséget nem problémaként, hanem a funkcionalitás és a káosz közti elfogadható kompromisszumként éli meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.