Nagyon sok babát menthet meg ez a módszer

Jelentősen csökkentheti a halálozási kockázatot nagyon alacsony testsúllyal született babák esetében, ha a szülés után rögtön bőrkontaktusba kerülhetnek édesanyjukkal - derült ki egy friss, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által koordinált kutatásból.

A szoptatás elkezdését is megkönnyítheti egy korábbi kutatás szerint, ha megszületése után nem viszik el rögtön fürdetni a babát. Részletek itt.

Régebb óta ismert, hogy a folytonos bőrkontaktus anya és gyermeke között, avagy a kengurumódszer a csecsemőhalálozás megelőzésének egyik leghatékonyabb módja. A WHO ma érvényes - 2015-ben kiadott - ajánlása ugyanakkor úgy szól a 2 kilogrammos testsúly alatti újszülöttek esetében, hogy csak akkor szabad elkezdeni alkalmazni a módszert, ha a gyermek állapotát kellően stabilizálni tudták már, ami jellemzően néhány napot is igénybe vehet. "Viszonylag erős ellenállásba ütközött a múltban a felvetés, hogy születésük után rögtön biztosítsuk a bőrkontaktust a nagyon apró, instabil állapotú babák számára. Csakhogy a halálesetek mintegy 75 százaléka még azelőtt következik be, hogy a gyermek állapotát stabilnak lehetne megítélni" - idézi az egyetem közleménye Nils Bergmant, a svédországi Karolinska Intézet szülész-nőgyógyász kutatóját, a The New England Journal of Medicine című folyóiratban megjelent tanulmány egyik kezdeményezőjét.

Az anyával való bőrkontaktus jelentősen javíthatja az alacsony súllyal született babák túlélési esélyeit
Az anyával való bőrkontaktus jelentősen javíthatja az alacsony súllyal született babák túlélési esélyeit. Fotó: Getty Images

A Bill & Melinda Gates Alapítvány által finanszírozott, illetve a WHO által koordinált kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy vajon javítja-e az 1 és 1,8 kilogramm közötti születési súlyú babák túlélési esélyeit az alacsony és közepes jövedelmű országokban, ha születésük után rögtön bőrkontaktusba kerülnek édesanyjukkal. A kísérletbe összesen öt egyetemi kórházat vontak be Indiából és az afrikai Ghánából, Malawiból, Nigériából és Tanzániából - ezekben az országokban az alacsony súlyú újszülöttek halálozási aránya 20-30 százalék körüli volt a tanulmány előtt. Az ellátás javítása és összehangolása érdekében a Karolinska Intézet szakemberei - a norvég Stavangeri Egyetemmel együttműködésben - részletes képzést tartottak a kutatásban részt vevő kórházak dolgozóinak az újszülöttek alapvető ellátásáról, valamint felszereléseket is biztosítottak számukra a babák oxigénszintjének mérésére és légzéstámogatására. Szintén tartottak képzéseket a kengurumódszer biztonságos alkalmazásáról instabil állapotú gyermekeknél, majd a tanulmány ideje alatt rendszeresen látogatták is a kutatók a kórházakat, biztosítva az ott zajló minőségi ellátást.

Napi 17 óra bőrkontaktus

A vizsgálatba összesen 3211 alacsony testsúlyú újszülöttet vontak be, akiket véletlenszerűen két csoportba osztottak. Az egyik csoport babái születésük után azonnal bőrkontaktusba kerülhettek édesanyjukkal, majd velük közös ellátóegységben maradhattak. A másik csoportba tartozók sztenderd ellátásban részesültek: a csecsemőket és anyákat külön egységekben helyezték el a szülés után, és csak a szoptatás idejére találkoztak egymással. Amint aztán a babák állapota stabilizálódott, anyjukkal együtt átkerültek egy másik kórházi egységbe, ahol immár ők is élvezhették a kengurumódszer előnyeit. Ezzel együtt míg az első csoport babái életük első 72 órájában napi 17 órán át voltak bőrkontaktusban a szülővel, addig a kontrollcsoport babái mindössze 1,5 órát.

Az így kapott eredmények szerint az első csoportba tartozó újszülöttek 12 százaléka vesztette életét a születés utáni négy héten belül, míg a kontrollcsoportban 15,7 százalékuk, ami jelentős, 25 százalékos eltérést jelent. Emellett ugyancsak szignifikáns különbségek mutatkoztak abban is, hogy hány babának csökkent le túlzottan a testhőmérséklete, illetve hányuknál alakult ki bakteriális vérmérgezés a kritikus időszakban. "A legfőbb üzenetünk, hogy az alacsony súllyal született gyermekeknek azonnal bőrkontaktust kell biztosítani az anyával a szülés után, majd azt követően is közös egységben kell ellátni, illetve nem szabad elszeparálni egymástól őket" - hangsúlyozta Björn Westrup, a Karolinska Intézet kutatója, Bergman mellett a tanulmány társkezdeményezője. "Eredményeink szerint ez az - önmagában nem is túl erőforrásigényes - módszer szignifikáns egészségügyi előnyökkel járhat" - tette hozzá.

A tanulmány szerzői úgy becsülik, a szülés után azonnal megkezdett kengurumódszer évente 150 ezer alacsony testsúllyal született gyermek életét mentheti meg a világban. Dr. Rajiv Bahl, a WHO szülész-nőgyógyászati kutatóintézetének vezetője, a tanulmány koordinátora szerint ráadásul a felfedezés tanulságai nemcsak az alacsony és közepes, hanem a magas jövedelmű országokra is éppúgy érvényesek. Az új tudományos bizonyíték fényében a WHO is átvizsgálja a kengurumódszer alkalmazására vonatkozó jelenlegi irányelveit.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

Kelet, északkelet felől tovább vékonyodik, csökken a felhőzet, így általában napos időre számíthatunk kevés fátyolfelhővel, de a délnyugati tájakon felhősebb maradhat az ég. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet sokfelé kísérik élénk, olykor erős széllökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között valószínű.Késő estére 4 és 11 fok közé hűl le a levegő. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!