Meddig tart a gyász?
"Ma már nincs arra előírás, mennyi ideig kell gyászt viselnie az özvegynek" – írja Inge Uffelmann a Medicina Kiadó által megjelentetett Mindentudó illemtudó című könyvében. Szerinte nem a külsőség fejezi ki, mekkora veszteség érte a gyászolót. Van, aki két nap után újra a megszokott öltözékében jár, de mélyebben gyászol, mint aki fél vagy egész éven át talpig feketébe öltözik. Uffelmann megjegyzéseiből következtethetünk arra, hogy régebben mi volt a szokás: az özvegyek gyászruhát hordtak, és ezt fél vagy egy évig viselték. Ugyanakkor a Néprajzi Lexikon szerint Magyarországon az egyéves gyászt megért asszonyok 35-40 éves kortól feketében maradtak halálukig. Uffelmanntól azt is megtudhatjuk, hogy az özvegynek ma már nem kell a temetésen vagy a gyászszertartáson fátylat vagy kalapot viselnie.
Magyarországon régebben sem voltak egyöntetűek a gyászoló népszokások. Általános szabályszerűségként annyit mond a lexikon, hogy rokonsági foktól és a halott korától egyaránt függött a gyász időtartama, amely hat héttől egy évig terjedt. Ugyanerről ír A magyar folklór című kötetben Verebélyi Kincső is. Az erdélyi Kisküküllő megyében például a csecsemőket 6 hétig, a nagyobb gyermekeket 6 hónapig, a felnőtteket pedig egy évig gyászolták. A Komárom megyei Martoson a kistestvért 3-4 hétig, a nagyszülőket 1 hónapig, nagybácsit, nagynénit 2-3 hónapig, szülőket egy évig gyászolták.
Mit illik tenni gyász idején?
Régebben természetesen jobban és precízebben tudták az emberek, hogy mit kell tenni gyász idején. Ez ugyan behatárolta mindennapjaikat, de segített a gyász feldolgozásában . A gyász szakértői ugyanis hangsúlyozzák, ilyenkor az ősi emberi rítusok segítenek a legtöbbet.
A gyásszal egyedül nem nagyon tudunk megbirkózni (pedig igazán egyedül kell vele megbirkóznunk – ez is igaz!), ezért segítenek a közösségi rítusok, mert a több ezer éves hagyományok e területen tulajdonképpen a "népi pszichológia" eredményeinek is tekinthetők. Így megvan a szerepe a ravatalozásnak, a temetési szertartásoknak és még a halotti tornak is. Róheim Géza szerint ezek a rítusok elsősorban a halott hiányát, az általa hagyott űrt hivatottak pótolni.
A gyászban ragaszkodunk valamilyen ősi rítushoz
Ugyanakkor a halotti tor például már a gyász feldolgozásának egy közösségi formája, az élet folytatódását jelzi, s azt, hogy a gyászoló hozzátartozók nem maradnak magukra a temetés után – ez utóbbit Uffelmann is hangsúlyozza. Ez a modern, laikus értelmezése a halotti tornak, miközben valójában a néprajzkutatók, etnográfusok tudják, hogy ez például a pogány halotti áldozatkultuszt örökíti tovább sajátos formában – ezt Pócs Éva írja a Magyar Néprajz kiadványsorozat VII. kötetében.
A népszokások manapság felbomlóban vannak, a gyász azonban kivételes abban a tekintetben, hogy viszonylag sokunkban él valamilyen belső késztetés, hogy igazodnunk kéne valamilyen ősi rítushoz. Az azonban tévedés, hogy akárcsak Magyarországon belül is, ugyanolyanok lettek volna a gyász szokásai a különböző tájakon. S ahogy a gyász időtartama, úgy a gyász színe sem volt mindenütt egyforma.
A fiatalon elhunytakat menyasszonyi, illetve vőlegényi díszben, lakodalmi külsőségek között temették el a Néprajzi Lexikon szerint. Egyes adatok szerint az erőszakos halált haltakat vörösre festett fejfával jelölték meg az Erdővidéken és Sárréten. A gyászruha színe sem volt mindenütt fekete. Ez csak manapság általános viselet, Balassa Iván és Ortutay Gyula Magyar néprajza szerint ez nyugatról és a felsőbb rétegek közvetítésével terjedt el a parasztság körében. A néprajzkutatók feltevése szerint régen majdnem ugyanilyen gyakori lehetett a fehér szín, ami a 20. századig csak az Ormánságban és a Sárközben maradt fenn. Ugyanakkor az általános jelleg, hogy a gyászviselet mindig egyszerűbb, dísztelenebb.
Íratlan szabályok temetésre
A vörös is lehetett a gyász színe, így a palócok és a kalotaszegiek vörös kendővel gyászoltak gyermekeket. Verebélyi Kincső szerint szórványosan vannak adatok a feketén, a fehéren és a vörösön kívül kékre és zöldre is – mint a gyász színeire. (A Néprajzi Lexikon szerint a gyermekek és a fiatalok halálakor a fejfákat festették kékre, zöldre, feketére vagy pirosra.)
Ha temetésre manapság kapunk értesítést , akkor tudni érdemes néhány íratlan szabályt. Inge Uffelmann szerint vannak, akik túl lehangolónak tartják a fekete gyászt, ezért már a gyászjelentésben is azt kérik, hogy ne viseljünk gyászruhát. Ilyenkor a "hétköznapi, persze azért nem tarkabarka ruházat nemcsak megengedett, hanem kívánatos is" – hangsúlyozza a szakértő. Temetésre meghívottként érkezve, mindenképpen a gyászoló hozzátartozókhoz kell, hogy igazodjunk, és ha más kéréssel ők nem fordulnak hozzánk, akkor a szokásos öltözéket viseljük, azaz sötét (nem feltétlenül fekete) ruhát.
