Így zajlanak majd az érettségik a koronavírus miatt

Ha mindenki betartja a védekezéshez szükséges előírásokat, akkor nem lesz fertőzésveszély a vizsgákon - ezt Hajnal Gabriella, a Klebersberg Központ elnöke mondta az idei érettségi vizsgákról. A szakember a digitális oktatással kapcsolatos tapasztalatokról és az új Nemzeti Alaptantervről (NAT) is beszélt.

Hajnal Gabriella a Növekedés.hu -nak adott interjút, amelyben úgy fogalmazott: felkészültek az érettségi vizsgákra. Megvannak a szükséges védőfelszerelések mind a diákok, mind a tanárok részére, és megszervezték, hogy több iskola vegyen részt a lebonyolításban, éppen azért, hogy egy intézményen belül se legyenek sokan. Nagy termekben helyezik el a gyerekeket, a folyosóügyeletet és a takarítást is megerősítették. Minden iskolát kifertőtlenítettek, és mindenhol kint lesznek a vedőfelszerelések. Kiemelte továbbá, hogy ha mindenki betartja a védekezéshez szükséges előírásokat, akkor nem lesz fertőzésveszély a vizsgákon.

Koronavírus: veszélyesen hihető hazugságok A koronavírus-járvánnyal együtt megjelentek a konspirációs teóriák is. Néha nyilvánvaló őrültségek terjednek, de nem egyszer veszélyesen hihető hazugságok is, amelyek gyakran politikai célok érdekében kerülnek előtérbe, leginkább az online térben. Részletek itt .

Nem lesz kötelező a maszk

Arra a kérdésre, hogy a diákoknak kötelező lesz-e végig maszkban lenniük, úgy válaszolt, hogy nincs ilyen szabály. Ha felállnak és kimennek a teremből, akkor fel kell venniük a maszkot, de ha a helyükön maradnak, akkor két méter távolságra lesznek a többiektől, és levehetik azt.

Bár a korábbi érettségikhez képest kétszer annyi tanárra lesz most szükség, arra figyelni fognak, hogy a 60 év fölötti vagy krónikus beteg oktatókat ne osszák be felügyelni - mondta Hajnal Gabriella. A tantermekben nem lesznek rendőrök, ellenben az intézmények környékén lehetséges, hogy igen, leginkább azért, hogy megakadályozzák a csoportosulásokat.

Ha mindenki betartja a védekezéshez szükséges előírásokat, akkor nem lesz fertőzésveszély a vizsgákon.
Ha mindenki betartja a védekezéshez szükséges előírásokat, akkor nem lesz fertőzésveszély a vizsgákon. A kép illusztráció, forrás: Getty Images

30-35 ezer tanuló nem tudta igénybe venni a digitális oktatást

A digitális oktatással kapcsolatban a szakember úgy nyilatkozott, hogy a tanulók mintegy 0,1 százaléka nem tudta igénybe venni, közülük minden bizonnyal sokan külföldön tartózkodnak. Akit nem tudtak digitálisan oktatni, ők a 750 ezer állami rendszerben tanuló általános és középiskolás közül öt százalék, azaz 30-35 ezer tanuló. "Nem feltétlenül csak az eszköz hiánya miatt van ez, hanem a családi háttér és a hiányzó infrastruktúra is problémát jelenthet" - húzta alá Hajnal Gabriella, majd hozzátette: ezeket a tanulókat papír alapon érik el, így kapják a feladatokat, tehát ők sem maradnak ki az oktatásból. Szerinte a digitális oktatás jól vizsgázott, bár tény, hogy van mit javítani rajta. A tapasztalatok alapján azt már egyébként biztos, hogy a jövőben felgyorsul a digitális tananyagtár elkészítése.

Évzárók várhatóan nem lesznek, de reményeik szerint a szeptemberi évnyitókat meg lehet majd tartani. Tájékoztatása szerint a középiskolai felvételik rendben lezajlottak, ám az általános iskolai felvételik például jelenleg is folynak, két szakaszban, ez egy hosszabb folyamat.

A megújult NAT várhatóan elindul szeptemberben

Hajnal Gabriella a megújult NAT-ról is beszélt, ő nem látja akadályát annak, hogy szeptembertől az is elindulhasson. "A kerettantervek készen vannak, fent vannak az Oktatási Hivatal honlapján, a helyi tanterveket pedig az iskolák készítik" - árulta el, és arra bátorított mindenkit, hogy akinek kérdése van a nemzeti alaptantervvel kapcsolatban, az tegye fel, válaszolnak rá. Egyébiránt fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a megújult NAT-ban kiemelt hangsúlyt kap majd a pénzügyi tudatosságra való nevelés.

Összefogás a korona idején: te kinek segítettél már? - olvassa el a részleteket az nlc.hu oldalán !

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!